A farsang farka a télbúcsúztató karneváli időszak, ilyenkor rendezik a híres riói és velencei karnevált, Magyarországon a mohácsi busójárást. A farsang hagyományosan a párválasztás és az esküvők időszaka is volt, mert a nagyböjt időszakában már nem lehetett esküvőket tartani. Később pedig már nem volt rá idő a gazdálkodás miatt.
Ciprusi karneváli menet (Forrás)
A farsangvasárnap utáni hétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor a nők korlátlanul ihattak, férfi módra mulathattak.
A farsangi időszaknak csak az eleje biztos, a végét a mozgó ünnepként nyilván tartott húsvét határozza meg.
Vízkeresztkor kezdődik, hamvazószerdáig tart
Farsang mozgó ünnep, a húsvéthoz kötődik a kiszámítása. Ahhoz pedig tisztában kell lenned a következő fogalmakkal is: vízkereszt, húshagyókedd, hamvazószerda.
Némi fogalommagyarázat:
Vízkereszt
Ezt a napot legtöbben a karácsonyfa leszedése miatt jegyeztük meg, nem véletlenül. Ezen a napon ér véget a keresztény hagyományok szerint a karácsonyi ünnepkör és kezdetét veszi a farsangi időszak. A vízkereszt ünnepe a második legrégebbi keresztény ünnep a húsvét után. Három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn.
Húshagyókedd
A farsangi szezon utolsó napja, a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben.
Ekkorra esik a velencei karnevál utolsó napja is. Neve is a böjtre utal: carnevale azaz carne vale, elhagyni a húst, hiszen ezen a napon lehetett utoljára húst enni. Ez is mozgó ünnep, időpontja a húsvéttól függ. Maximalistáknak jelzem: a visszafelé számított hetedik vasárnap utáni kedd.
Hamvazószerda
Régi nevén hamvas szerda, szárazszerda, böjtfogószerda a húshagyókedd utáni nap. Ennek sem véletlen az elnevezése, ezen a napon az őskeresztények vezeklésképpen hamut szórtak a fejükre. A pap az előző évi virágvasárnapi barka elégetéséből származó hamuval keresztet rajzol a hívők homlokára. A hagyomány 1091 óta él, ekkor rendelte el II. Orbán pápa.
Hamvazás 1955-ben (Forrás: Fortepan / Hámori Gyula)
Természetesen ide is került egy kis kibúvó: torkos csütörtök már hamvazószerda után, vagyis a böjti időszakban van, de a pazarlás nem tűrő paraszti hagyomány teremtett egy napot, hogy a farsangról megmaradt fogások ne vesszenek kárba, ha nem is éppen böjti ételek.
Húshagyókedd napja tele van időjósló megfigyelésekkel, babonákkal
A régi időkben a gazdák megfigyelései alapján úgy hitték, hogy ha húshagyókedden csillagos az ég, akkor sok tojást tojnak a tyúkok egész évben.
Disznófej lyukas csontján keresztül nézték a csibéket és ráolvasással akarták biztosítani a szaporaságot.
A húshagyókeddi napsugár a bő esztendőt jelentett.
Székelyföldön a gazda este fűzfavesszőt kötött nyalábba, hogy egész évben távol tartsa a kártevőket.
Búcsú a téltől
Sok helyen húshagyókedden, a farsang végén, szalmabábut vagy koporsót égettek el ilyenkor, így temették el jelképesen a telet.
Gonoszűző, tisztító, termésvarázsló a farsang farkának minden szokása. A zajos kongózás, hajnalozás, az állatlakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés, mely a falu bűneinek eltemetésével együtt a tél „elhantolása”, a sardózás, a busó és a kuka (dőre) járás csak néhány a farsangfarki szokásokból.
Télűző busójárás 1979-ben Mohácson (Forrás: Fortepan / Erdei Katalin)
Régen ekkor volt legény- és leányavatás kemény próbája is; de a fiatalasszonyok és leányok életvesszővel való „megütögetése” és az állatok körülfüstölése is.
2025-ben a farsangi időszak kiemelt dátumai:
- Január 6., vízkereszt: A farsangi időszak kezdete
- Február 14., Valentin-nap: A szerelmesek ünnepe
- Március 2., farsangvasárnap: A farsang farka kezdete
- Március 3., farsanghétfő: Busójárás Mohácson
- Március 4., húshagyókedd: A farsangi időszak vége, a nagyböjt kezdete
- Március 5., hamvazószerda: A böjti időszak kezdete
- Március 6., torkos csütörtök
ADL - Debrecenimami
Forrás1; Forrás2; Forrás3; Listakép: Pexels / Carlosdetrip-11731605
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges