Jelenlegi hely

Munkák a borászatban és azon túl – állás Szekszárd környékén

Bár Szekszárd a hazai berkekben elsősorban a boraival szerzett hírnevet, egyéb szempontból is figyelmet érdemel. Tolna megye székhelye ugyanis a helyi és környékbeli lakosság életében például munkaerőpiaci szempontból is fontos, még ha ez szintén ezer szálon kötődik is a borászathoz.


Különleges környezetben

Hazánk bővelkedik a különleges, ezer közül is felismerhető helyekben, tájegységekben. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy ilyen kis ország is ennyi természeti és épített kincset rejt. Egyes régiók azonban talán kevesebb figyelmet kapnak a megérdemeltnél, vagy épp a fókusz tolódik el túlságosan egy adott irányba. Szekszárd esetében ez a bor miatt történhet meg, hiszen a környéken termelt vörös- és rozé borok hajlamosak elrabolni a figyelmet.

Holott Szekszárd és környéke már csak a fekvése és természeti környezete miatt is figyelemre méltó. A várost körülvevő lankás dombok és az ebből fakadóan kiépült kanyargós utak és terek már alapjaiban is meghatározzák a látképet. Ez esetben is egy olyan helyről beszélhetünk tehát, mely semmivel sem téveszthető össze. A tevékeny jelenhez pedig tevékeny múlt társul, hiszen a város maga is évezredes múltra tekint vissza.

A napjainkban is fő ágazatnak számító mezőgazdaság már évszázadokkal ezelőtt is jelen volt. Szekszárd és környéke őrzi is ezeket. A fejlődés azonban minden város és régió nélkülözhetetlen törekvése kell, hogy legyen, így itt sincs ez másképp. A Dunántúl hagyományosan is jó lehetőségeket tartogat gazdasági és munkaerőpiaci szempontból egyaránt és ez alól Szekszárd sem kivétel. Az újonnan megjelenő vállalatok tovább bővítették a palettát, így egy állás Szekszárd városában már kifejezetten sokféle lehet.

Velünk élő hagyományok

Bár tény, hogy Szekszárd gazdasága az ipari szereplők megjelenésével némiképp átalakult, tradícióit nem ennek ellenére sem szeretné maga mögött hagyni. Ennek megfelelően a szőlőtermesztés és borászat továbbra is esszenciális szerepet tölt be a régió lakóinak életében. Ez persze nem véletlen, hiszen az ágazat már csupán a folyamatok összetettségéből fakadóan is kifejezetten széles rétegek számára képes munkát adni.

A szőlőtermesztés és a borászat, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatók és egyéb vállalkozások óriási mennyiségű munkaerő felvételére képesek. A kétkezi szőlőmunkásoktól a mezőgazdasági és piaci szakemberekig mindenki számára akad itt feladat. A bor termelési folyamat ugyanis csak az egyik összetevő, a minőség fenntartása és a reklámérték növelése már egészen más lapra tartozik. Így tehát egy állás Szekszárd valamely borászatában rendkívül sokféle lehet.

Nem állíthatjuk, hogy a mezőgazdaságon kívül nincs más lehetőség, hiszen van, de tény, hogy ilyen mennyiségű munkaerőt kevés más szektor képes errefelé alkalmazni. A legtöbb állás Szekszárd bortermeléséhez kötődik ugyan, de a paletta tovább bővíthető az e területhez valamelyes lazábban kapcsolódó szektorokkal is. Említést érdemel például a borturizmus, mely egy másik dolgozói/szakmai réteg számára kíván remek megélhetési lehetőséget.

Turizmus és borászat kapcsolata

Hazánk bortermelő vidékeinek másik sajátossága az ehhez kapcsolódó borturizmus. Erre még kisebb falvak, települések esetén is találunk példákat, de egy akkor város, mint Szekszárd, jelentősen nagyobb számú turistát képes fogadni. Ennek megfelelően jó pár állás Szekszárd turisztikai szektorában érhető el, hiszen a borturizmus esetén még szezonalitással sem kell számolnunk. Az ehhez kapcsolódó intézmények, szállások, vendéglátóegységek, pincészetek pedig szintén jelentős munkáltatók.

Az évtizedek során a környéken szép összefonódása figyelhető meg az említett két szektornak. Egymás munkájának segítése, a turisztikai és borászati lehetőségek bővítése minden itt élő közös érdeke. Számos állás Szekszárd más területeihez kötődik, de a környék esszenciáját e két terület dinamikus kapcsolata adja. A Dunántúl hagyományosan is sok szempontból vonzó területnek számított, az ilyen sokszínű lehetőséget kínáló együttműködések és közösségi szellem pedig még inkább segíti ezt.

A fentiekből is jól látható, hogy Szekszárd állás palettája csak első ránézésre tűnhet egyetlen területre fókuszáltnak. Még ha a szektorok ugyanazok is, a bennük rejlő lehetőségek, összefonódások okán kifejezetten sokszínű álláslehetőségek rajzolódnak ki a városban és környékén. Ezek alapján pedig mindenképpen érdemes több figyelmet fordítani Szekszárdra és az azt körülvevő régióra, hiszen az élet több területén is remek opciókat kínál bárki számára.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére