Jelenlegi hely

Honeybeast: Cinematrip - zenés utazás 3D-ben a Kodály Központban Pécsen

A Cinematrip egy olyan komplex koncertélményt nyújt a hallgatóknak, ami rendhagyónak számít a zenei világban.

Honeybeast: Cinematrip - zenés utazás 3D-ben Pécsen a Kodály Központban

A Honeybeast megint egyedülálló produkcióra készül.

Szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióra készül. Tarján Zsófi, aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak erről lelkesen így nyilatkozott: „a kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl.” 

A Cinematrip tehát olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre egyszerre hat: a Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre kelnek és olyan csodás helyszínekre visznek, amelyben közel két óra alatt járjuk be közös élményeink univerzumait, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.

A zenekar:

  • Tarján Zsófia – ének
  • Bencsik-Kovács Zoltán – gitár
  • Tatár Árpád – gitár
  • Lázár Tibor – basszusgitár
  • Kővágó Zsolt – billentyűk
  • Kovács Tamás - dobok

Időpont: 2025. március 28. 19:00

Helyszín: Kodály Központ, Pécs, Breuer Marcell sétány 4.

JEGYEKÉRT KATTINTS IDE

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
Ugrás az oldal tetejére