Megőrülök a hangzavartól
Olaszos típusú nagycsaládból származom, hét édestestvérem sosem a halkszavúságáról volt ismert. Ráadásul nálunk azért volt rendesen nem elég asszertíven rendezett vita, így bőven hozzá vagyok szokva a hangerőhöz, sőt, én magam sem a csendes tábort képviselem. Hogy az öregedés teszi vagy tényleg az átlagosnál hangosabbak a gyerekeim, nem tudom, de be kell látnom, nehezen viselem, amikor a Hármak kicsattanó energiájukról hangerővel tesznek tanúságot.
De hát normális ez?
Amennyiben nincsen hallásproblémája a fiadnak, az az igazság, hogy normális. A mai gyerekek - amennyiben nem egy tanyán nőnek fel, olyan mértékben vannak beszorítva a civilizációs keretek közé, hogy természetes, hogy valamilyen módon megpróbálnak kiszabadulni - legalább hangerővel.
A valóság az, hogy ami a gyerekek testén belül történik, arra igen kevés a ráhatásunk. Persze kitalálhatunk drasztikus következményeket, de azt hiszem, a lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy ezek csak ideig óráig hatnak.
Akkor mit tehetek, hogy ne őrüljek meg?
Elsőként vehetek egy nagy levegőt. Viccen kívül, a megfelelő légzés az alapja annak, hogy türelemmel viseljük azt a röpke 18 évet, amíg a kisfiunkat felneveljük. A megfelelő légzés elsajátítása azonban az ezt követő időszakban is nagy segítségünkre lesz (ld. motorbalesetek, amerikai ösztöndíj, számunkra nem egyből szimpatikus menyjelölt).
Öngondoskodás
A levegővétel első stációjával elindulhatunk az öngondoskodás útján. Az alapvető szükségleteink kielégítése (megfelelő mennyiségű alvás, evés, ivás, mozgás) mellett az elégséges “énidő” néven karriert befutott, szabadon választott tevékenység (nem, a mosogatás nem énidő!) is esszenciális összetevője az önuralmunknak. A megfelelően karbantartott idegrendszer képes arra, hogy mások idegrendszerét is egyensúlyban tartsa.
Energialevezetés
Nem elvárható egyetlen embertől sem, hogy amikor tombol benne az energia, akkor szépen csendben, nyugodtan és ellazultan végezze a tevékenységét. Mi, felnőttek is keresünk magunk számára - jó esetben - egészséges utakat, erre nevelni a gyerekeinket nem csak a mi, de az ő szempontjukból is szükséges. Az a gyerek, akinek el kell fojtania az energiáját, destruktív módokat talál a levezetésére az agresszív játékokban, a rombolásban, később függőségeket okozó tevékenységekben. Tehát adjunk teret és időt a fiainknak (és magunknak úgyszintén!) futni, ugrálni, pörögni és forogni, csökkentsük a mesterséges, és növeljük a természetes ingereket!
Asszertív kommunikáció
Már egészen korán érdemes elkezdenünk a fiaink felé asszertíven kommunikálni. Az asszertív kommunikáció alapja, hogy önmagunkat és a másikat is okénak tartjuk. Ő úgy jó - hangosan, ugrálva, mozogva, zsizsegve -, ahogy van, mi pedig úgy vagyunk jók - a csendigényünkkel, a gondolatainkkal, a vágyainkkal, hogy nagyobb legyen a nyugalom körülöttünk -, ahogy vagyunk. Ha ezt képesek vagyunk megélni, a konfliktus méregfogát ki is húztuk.
Ennyi azonban nem elég. Ha képesek vagyunk empátiával fordulni a fiaink felé, kövessük az alábbi lépéseket!
1. Vizsgáljuk meg, konkrétan és tényszerűleg mi az, ami zavar bennünket: “Amikor ezt a dalt énekled ötször egymás után…” “Amikor bent ugrálsz kiabálva a nappali közepén…”
2. Fogalmazzuk meg, milyen érzéseket keltenek bennünk a hangerejükkel: “...egyre bosszúsabb/zavartabb/ingerültebb/fáradtabb leszek.”
3. Magyarázzuk meg, mire volna szükségünk: “...mert elfáradtam és pihenésre van szükségem.” “...mert nem tudok odafigyelni a munkámra.” “mert nem hallom a gondolataimat.”
4. Majd kérjük meg, találjunk közösen megoldást a problémára! Kérhetünk direktben is, de erre tapasztalatom szerint nem mindig érettek a gyerekek. Ahhoz, hogy megértsék a mi problémánkat, nekünk kell megmutatnunk, hogy értjük őket. A fenti lépéseken őket is keresztülvezethetjük, hogy kiderüljön, kinek mire volna szüksége most és hogyan tudjuk a szükségleteinket összeegyeztetni.
EQ-fejlesztés
Az, hogy maguktól rájöjjenek, nekünk valami kellemetlen, és még változtassanak is, valójában elég sokáig hiábavaló. Nekünk kell megmutatnunk, mintát adnunk, hogyan lehet a nehézségeket kommunikálni és mindenki számára élhetővé alakítani. Nem egyről a kettőre, de kettőről a nyolcra, tízre, százra valószínűleg ki tudunk alakítani egy jól működő rendszert a családban.
Az érzelmeink felismerése, a testünkben kiváltott érzetek megfogalmazása és az ezekhez kapcsolódó szükségletek megfogalmazása az érzelmi intelligenciának egy magas formája már. Ezt segítendő szülőként nekünk kell mintát adnunk, kérdésekkel ellenőriznünk a fiunk érzéseit, azokat megfogalmazni (mentalizálni), nyugtázni, hogy oké ezt érezni, majd segíteni, hogyan elégítheti ki a szükségleteit olyan módon, amely nem árt sem neki, sem másnak.
És akkor talán egyszer nyugodtan kortyolgathatjuk a kávénkat a fiunk társaságában, nézve a vidáman futkározó unokáinkat.
Czap Villő
anya-fia coach
life coach, pedagógus, kommunikációs szakember és három fiú édesanyja
anya-fia.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges