Jelenlegi hely

Áttörés a mesterséges megtermékenyítés kutatásában

A mesterséges megtermékenyítések világszinten eddig 34-35 százalékos sikeressége az 50 százalékot is elérheti, amennyiben a gyakorlatban is alkalmazzák a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kidolgozott új módszert.

Minderről Bódis József, a PTE rektora beszélt újságírók előtt kedden egy most befejeződő, 755 millió forintos uniós finanszírozású kutatási projekt záró rendezvényét követően a Szentágothai János Kutatóközpontban.

Beszámolt arról, hogy a mesterséges megtermékenyítés sikerességét megalapozó tápoldattal kapcsolatos kutatásokat több mint két esztendőn keresztül folytatták, a projekt végén pedig világszinten is áttörést jelentő szabadalmakat jelentettek be a kutatást végző szakemberek.

Kitért arra, hogy a mesterséges megtermékenyítés sikerességi aránya ma világszinten 34-35 százalékos, azaz száz, a programban résztvevő nő valamivel több mint harmada jut el a szülésig. A lombikbébi-programokban ugyan szinte minden pácienstől képesek egészséges petesejtet nyerni, tudnak létrehozni embriót, ám a beültetéseket követő napokban ezek kétharmada nem lesz életképes - tette hozzá.

A pécsi kutatások azt érintették, hogy a nem életképes embriók milyen okok miatt képtelenek az életben maradásra. Többek között hormonális elváltozásokat, anyagcserezavarokat, sejtalaki, genetikai eltéréseket vizsgáltak az egy cseppnyi tápoldatokban, amelyekben beültetés előtt a petesejt, illetve az embrió fejlődik.

"Találtunk egy olyan fehérjét az embriót körülvevő tápoldatban, amelynek magas aránya mindenképpen sikertelenségre utal, magyarán: jelentős mennyiségben való kimutathatósága esetén feleslegessé válik az embrió visszaültetése" - mondta a rektor. Az új pécsi felfedezésnek köszönhetően Bódis József szerint a lombikbébi-program sikerességi arány meghaladhatja 50 százalékot a későbbiekben.

A rektor hozzátette: egyelőre még nem lehet megmondani, hogy a fehérje magas arányát kimutató technikai háttér mikor lesz ott a lombikbébi-programmal foglalkozó intézményekben, de utalt arra, hogy a következő hónapokban partnereket keresnek a felfedezés gyakorlati alkalmazásához.

Bódis József kitért arra, hogy a projekt eredményei közé tartozik, hogy tíz szabadalmi bejelentést nyújtottak be Magyarországon, Európában és az Egyesült Államokban. Az egyik értelmében már a beültetést megelőzően meg tudják állapítani a születendő gyermek nemét, ami nemhez kötődő örökölhető, súlyos betegségek szempontjából fontos.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére