Jelenlegi hely

Veszélyes játékok forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelmi hatóság

A gyermekeknek készült járművek több, mint fele nem biztonságos az NFH szerint.

Nem biztonságos rollereket, gyerek tricikliket és lábbal hajtható kisautókat talált vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a veszélyes termékek forgalmazását megtiltották.

A hatóság szerdai tájékoztatása szerint a szakemberek összesen 22 féle rollert, triciklit, játék gördeszkát és lábbal hajtható kisautót vizsgáltak, és 12 termékről állapították meg, hogy nem biztonságos.

A vizsgált rollerek közül többnél nem volt megfelelő az első kerék átmérője, illetve a kormánymarkolat kialakítása, ami veszélyezteti a stabilitást. Találtak olyan játékrollert, amelynek vázán éles élek és hegyes hegesztési varratok voltak.

A közlemény szerint a kifogásolt triciklik a stabilitás-vizsgálatoknál buktak el. Azok a termékek, amelyeket ki kell vonni a forgalomból, a vizsgálat szerint túl könnyen borulhatnak fel. Ezeknél a játékoknál is találtak a szakemberek veszélyes éleket, hegyes végződéseket, és olyan réseket, ahová a gyerekek ujja könnyen beszorulhat. Ugyanez volt a hibája az egyik vizsgált játékautónak is, amelybe a gyerekek ujja könnyen becsípődhet.

A vizsgált játék gördeszkák mind teljesítették a szabvány követelményeit - közölte az NFH.

A termékek visszahívásáról a területileg illetékes kormányhivatalok intézkednek. Mivel minden második termék fennakadt az ellenőrzésen, a vizsgálatokat folytatni fogják - tájékoztatott a fogyasztóvédelmi hatóság.

A vizsgált termékek listája megtalálható az NFH honlapján.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére