Jelenlegi hely

Zöldnek lenni trendi! Néha egy kicsit átvernek...

Vagy egy kicsit többször is. Igen, sajnos ez az igazság. Ma olyan szemléletes példákkal készültem Nektek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy jó tisztában lennünk a fogalmak pontos jelentésével, a flakonok tartalmával és az egymásra nagyon hasonlító, de teljesen mást jelentő hívószavak mögöttes tartalmaival. Mert nagyon nem mindegy, hogy mi kerül a levesbe: ételecet vagy ecetsav-esszencia!

Sokáig én sem tudtam, hogy mekkora jelentősége van a feliratoknak és az ecetek flakonján lévő kupakoknak. Amikor pedig szembesültem a tényekkel, napokig csak döbbenten gondolkoztam. Elsősorban nem azon, hogy miként lehetséges ez, nem azon, hogy mégis hogyan tehetik meg ezt a gyártók. Legfőképpen azt nem értettem, hogy hogyan élhettem ekkora tájékozatlanságban és tudatlanságban. Talán az volt az a pont, amikor tudatosult bennem, hogy sokkal nagyobb felelősséggel tatrtozunk önmagunkért, a gyermekeinkért és a környezetünkért. És nem! Ezek nem nagyröptű szavak. Ez az igazság.

De mi is az az ecet valójában? A Magyar Élelmiszerkönyv szerint:

Az ecetkészítmények olyan ecetsavat tartalmazó termékek, amelyek élelmiszerek ízesítésére és tartósítására valók. Az ecet olyan termék, amelyet mezőgazdasági eredetű nyersanyagok kettős fermentációjával (alkoholos-ecetsavas) állítanak elő.

Ebben az írásomban nem térek ki a különböző gyümölcsökből, alapanyagokból készített természetes ecetekre, ha szeretnél többet megtudni róluk, KATT IDE!

Ma csak azokról a bizonyos zöld flakonosokról lesz szó...

Amikor elmész a boltba, és veszel egy üveg ecetet a leveshez, valójában három zöld flakonos termék közül választhatsz:

1. Ételecet: Biológiai erjesztéssel készül. 10%-os bioecet. Sárga címkézettségű kiszerelésben kapható.
2. Étkezési ecetsav: 20%-os mesterséges, vegyi úton gyártott ecet. Piros színű címkéjével, kupakjával jól megkülönböztethető.
3. Ecetsav-esszencia: Ételecet és szintetikus ecetsav keveréke. A háztartásban sokoldalúan felhasználható: tisztító, fertőtlenítő és vízkőoldó hatású, de emberi fogyasztásra nem igazán ajánlott.

Tehát nem minden arany, ami fénylik. Zöld és zöld flakon között is nagy különbség van. És most direkt nem riogatok senkit az ecetgyártás és a kőolaj összefüggéseivel, vagy azzal, hogy miért is nem ajánlatos a szintetikus termékek fogyasztása, mert nem ez a cél. A célom az, hogy megmutassam: tisztában kell lennünk az alapokkal. Tudnunk kell, hogy az ételecet és az étkezési ecetsav két teljesen különböző dolog. Az egyiket együk, használjuk befőzéshez és tartósításhoz, mert természetes, biológiai erjesztéssel készült, BIZTONSÁGOS. A másikat sem kell boszorkányüldözésnek alávetnünk (bár a gyártási folyamat miatt az elkötelezettebbek tudatosan nem vásárolják), de kerüljük fogyasztását, és maximum csak takarításhoz, mosáshoz használjuk!

Tehát lehetőség szerint keresd a sárgát!

A másik örök klasszikus, és az egyik "személyes kedvencem" az egészséges élelmiszerek illuzionistája: a csomagolás, design és grafika ámulatba ejtő világa. Egy erőtől duzzadó gyümölcs a keksz csomagolásán, egy nagybetűkkel kiemelt "Vitaminokkal!" felirat a borítón, és máris elhisszük, hogy valami nagyon jót, valami nagyon egészségeset vettünk. Aztán ha véletlenül vesszük a fáradtságot, és elolvassuk a hátoldalon nagyítóval kivehető sorokat... na akkor meg jól megdöbbenünk.

Csak a példa kedvéért:

Azok a mennyei gyümölcsjoghurtok: élelmi rostban gazdag, probiotikummal teli, de epret vagy barackot csak nyomokban tartalmazó... Legyél őszinte magadhoz! Tisztában vagy vele, hogy a friss, harmattól üde eper képével árult joghurtban valóban mennyi eper van? És mennyi cukor? Mert az ízesített joghurtok akár 15-20 g cukrot is tartalmazhatnak 100 g termékenként, ami közel HÁROM EVŐKANÁL kristálycukorral egyenértékű. Bizony... nem ez a lottó ötös!
Ripi-ropi kekszek: sajnos a csomagolással sok esetben azt érik el, hogy meg vagyunk győződve róla: a keksz rost és fehérje. Pedig annál sokkal több. Például akár 30 gramm cukor és 17 gramm zsírt 100 gramm termékenként. Így kicsit már más a felállás, ugye?
Zsírmentes gumicukor és nyalóka: ez számomra már a döbbenet kategóriája. Értem én, hogy mindent mindenhogyan el lehet adni, de valahogy eltűntek a normalitás határai. Hidd el, nem egészséges!
Boldog állatok, boldog termékek: tej, hús, tojás, szalámik. Szélesen mosolygó állatfejek, szuperhős tehenek vagy éppen kedves kis baromfiak. Elolvadsz, ha meglátod, és rögtön egy rajzfilmben érzed magad. De ha Te nem is, a gyereked biztosan. Szép, kedves, ezért leveszed, megveszed. Rajzfilmfigurás, "kifejezetten gyerekeknek"? Akkor egészen biztosan egészséges is. Valóban?
Mosolygós pék, egészséges kenyerek: az elmúlt években tökéletesre fejlesztették a pékárus polcok odacsalogató képi háttereit és hívószavait. Te tudod, milyen összetevőkből áll egy kilós fehér kenyér? 
 

És a többi, és a többi...

De nem szeretném, ha félreértenél!  Mert nem áll szándékomban sem elrettenteni, sem a kedvedet elvenni, sem a gyártókat vagy termékeiket szapulni. Egész egyszerűen arra szeretnék rávilágítani, hogy mennyire fontos a tájékozottság! Mennyire fontos tisztában lennünk azzal, hogy mit eszünk, hogy amit megveszünk, abban mi is van pontosan. A táplálkozásunk meghatározza az egészségünket, az egészségünk pedig az életünket. Mi lehetne fontosabb döntés és nagyobb felelősség, mint ez?

Ha szeretnéd jobban beleásni magad abba a bűvészeknek is irigylésre méltó megtévesztési hullámba, amiben élünk, KATT IDE!

Mielőtt elköszönök, szeretnélek egy rövid elgondolkodtatással "elengedni".

Azt hisszük, hogy teljes tudatában vagyunk a cselekedeteinknek, mi irányítunk, és minden döntés, amit meghozunk, az a mienk. Biztos ez?

A szakemberek szerint nem:

Funkcionális fogyasztás: azt veszem meg, amire szükségem van, amivel megoldok egy felmerülő problémát, racionális döntést hozok.
Érzelmi alapú fogyasztás: azért az érzésért veszem meg a terméket, amit okoz nekem.
Önkifejező fogyasztás: az a célunk, hogy a termék a szűkebb-tágabb szociális környezetünkre pozitív hatást gyakoroljon, úgy, hogy kifejezze személyiségünket, életstílusunkat, társadalmi presztízsünket. Ide sorolható minden olyan termék, amit magunkra vehetünk: órák, ékszerek, márkás ruhák, kiegészítők, de még az autónk is.
Önmegnyugtató fogyasztás: különböző emocionális célból vásárolhatunk, ez lehet jutalmazás (egy elvégzett feladat után), kényeztetés (kozmetikai termékek, ételek), védelem (puha takaró, párna), megnyugtatás (könyv, ami kikapcsol), örömszerzés (hétvégi buli, koncertjegy, játék), személyes érintettség (hobbitermékek, gyűjtő szenvedély).

Ez azért elgondolkodtató, ugye?

Köszönöm, hogy velem tartottatok, szép napokat kívánok:

-Bogi, az Imami hivatalos zöldítője-

Bátran elküldheted nekem a kérdéseidet, javasolhatsz témákat, de akár fényképeket, recepteket, saját praktikákat, sikertörténeteket is küldhetsz!
Lehetsz a rovat következő heti főszereplője, mindegy, hogy már régóta ezen az úton jársz, vagy lelkes (újra)kezdő vagy!
Együtt fogunk építkezni, egymástól fogunk tanulni, és egymást fogjuk motiválni egy élhetőbb holnap reményében. 

EZ JÓ, ÍROK BOGINAK!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére