Minden a karanténjárattal kezdődött...
Egy korszak véget ért, és kezdődik egy új. Novemberben az ismeretlentől való félelmet leküzdve, és kudarcot nem ismerve vágott bele Gellén Nóra és a Pécsimami csapata a karanténjárat megszervezésébe.
Átvirrasztott éjszakák, soha véget nem érő nappalok, harc az idővel és a sorra eléjük gördülő akadályokkal… És sikerült! Pécsen megtörtént az, ami talán sehol máshol az országban: világnézetektől, hovatartozásoktól és különbségektől függetlenül mindenki egyként állt ki a Gyerektaxi -és az annak keretében a vírushelyzetre reagálva elindult- Karanténjárat mellett.
Igen, sikerült!
A Pécsimami karanténjárata beindította a motort, és bajbajutottak tucatjaihoz vitte a segítséget nap mint nap. Időseknek és fiataloknak, egyedül élőknek és nagycsaládoknak. Pár nélkül maradottaknak, kétségbeesett rokonoknak, aggódó szülőknek és mit sem értő gyerekeknek. Sorsoknak és történeteknek, amiknek átéléséről és tanulságairól a Karanténjárat lelke, Roland mesél most nekünk…
A rohamtempóban terjedő vírus a négy fal közé szorította az embereket. Egyik percről a másikra kerültek családok, gyermekek és idősek abba a helyzetbe, hogy felhalmozott élelmiszer tartalékok hiányában – minden túlzás nélkül- nem volt mit enniük, ha karanténba kerülve nem hagyhatták el otthonunkat és nem volt segítségük sem...
Az Egyesületünkhöz egyre nagyobb számban befutó segélykiáltások hatására gyors és hathatós megoldást kellett találnunk.
Ez lett a KARANTÉNJÁRAT.
Mire számítottatok az induláskor?
Nem tudtuk mi vár ránk, csak a hit dolgozott bennünk. Hittünk abban, hogy amit teszünk, az jó és szükséges. Hittünk abban, hogy képesek vagyunk rá. Napról napra egyre több segítségkérés futott be hozzánk, amit egyre nehezebb volt koordinálni. De az évtizedes szervezői, lebonyolítói rutinunk a kezdeti döccenők után egy valóban jól működő, gördülékeny ellátási rendszert hozott létre. Szép lassan belerázódtunk a mindennapi szervezésbe, megtanultuk, hogy mit, hol és hogyan kell elintézni, megtanultuk érteni és értelmezni az új körülményeket.
Mik voltak a legnagyobb akadályok az induláskor?
Az akadályt egyedül a létszámhiányunk jelentette: hiszen egy busz, egy sofőr és egy diszpécser látta el a teljes rendszerünk feladatait: a bejövő hívásoktól kezdve az útvonalak megtervezésén, az időpontok összehangolásán és a bevásárlásokon át egészen a kiszállításig. Komoly lelki megpróbáltatásoknak voltunk kitéve, hiszen sokszor nehéz sorsokat, szomorú történeteket láttunk és tapasztaltunk. Voltak nehéz napjaink…Viszont a rengeteg szeretet, hála, ami felénk áradt, kárpótolt mindenért. Az az érzés, amikor segíteni, valóban segíteni tudsz valakinek… az az érzés felbecsülhetetlen!
Volt olyan, hogy nem jött össze…?
Volt. Ez elkerülhetetlen. De a Pécsimami közössége az elmúlt egy évtizedben egy igazi család lett. Nóri felhívására sokan felfigyeltek, és nemcsak élelmiszer adományokkal, anyagi támogatással, hanem sokszor személyes részvétellel, önkéntes munkával is beálltak a Karanténjárat és a Gyerektaxi ügye mellé. Hiszen a Pécsimami egy nagy család. Egy támogató közösség, ahol a jó szó és a bátorítás átsegít a nehéz pillanatokon.
Milyenek voltak a hétköznapok?
A rászorulók a Családsegítő szolgálattól, az egészségügyben dolgozóktól, vagy éppen a híradásoknak köszönhetően találtak meg bennünket, így a diszpécserünk segítségével hamar megszerveztük az ellátásokat.
Voltak jobb és rosszabb napok. Volt, amikor a gyásszal kellett megküzdenünk, de akadt olyan is, amikor egy új esélynek örvendtünk. Igyekeztünk a pozitív történésekre koncentrálni, és megerősíteni magunkat lelkileg, hogy minél tovább kitarthassunk, és minél többeknek segíthessünk.
Megdöbbentő volt, hogy az emberek mennyire nincsenek felkészülve a nem várt akadályokra. Kiderült, hogy mennyire fontos egy heti élelem tartalékolása, vagy éppen egy információkkal (értesítendő családtag, személyes adatok, intézendő hivatalos dolgok listája) teleírt papír hirtelen jött kórházi tartózkodás esetén.
Azt hiszem, mindannyian döbbenten és tétován álltunk az ismeretlennel szemben- és csak remélni tudom, hogy azóta már sok mindent átértékeltünk.
Voltak emlékezetes pillanataid?
Korábban említettem, hogy mindenféle korosztálynak segítünk. A kedvenceim mégis az idősek (miattuk épp a hónap elején elkezdtem egy idősügyi referens képzést is). A karantén sok esetben őket is a lakásaikba kényszerítette. És akkor jövök én, hogy bevásároljak… A kezdeti, alig-alig rendelések után kedvet kapva, ezek a kedves emberek komplett raktárakat töltetnének meg általam. De persze nem egy-egy helyen intéztetve a beszerzéseket, hanem furfanggal, kedvességgel, almás pitével próbálnak rábírni arra, hogy a kedvenc, vagy épp akciós (hihetetlen, hogy mennyire tudják, mi hol van leakciózva) termékeket a város legtávolabbi pontjairól szerezzem be számukra. Mondom: győzködnek, minden tudásukat bevetve- persze én meg ilyenkor jót kacagok, és valami kompromisszummal térek ki a sok időt felemésztő, felesleges többlet kilométereket hozó feladatok elől. Kedves kis macska-egér játszmák ezek, de valljuk be őszintén: addig jó, amíg ez így van!
Voltak olyanok, akik közel kerültek hozzád?
A karanténban lévő emberek igen elesettek, lelkileg és sajnos gyakran testileg is meggyötörtek. Egy ilyen emberrel való találkozás mélyen megindítja a szívet, természetesen az enyémet is. A munka elején azonban egy „öreg” szociális munkás adott egy jó tanácsot: „végezd profin a feladatodat, de az ajtó bezárultával töröld ki a találkozás pillanatát a fejedből, lelkedből. Mert ha nem így teszel, kiégsz…”
Ugyan megfogadtam a tanácsot, ám egyszer óvatlan voltam, és egy pillanatra nyitva hagytam a szívem. És beengedtem egy tündéri, mindjárt 80 éves nénit. Ő lett az én Jucikám. A karanténos helyzete már rég a múltba vész, de egy szép barátság és mindennapos látogatás, beszélgetés lett a jelen.
És neked mit adott a karanténjárat?
Alapból is egy másokra nyitott ember vagyok. Ez a mostani helyzet, a munkám azonban még jobban felerősítette bennem azt a gondolatot, hogy milyen sokan vannak azok, akiknek talán nem olyan szerencsés az életük, mint az enyém. Hisz én egészséges vagyok, vannak feladataim és segíthetek. Ez a legjobb a munkámban: hogy tehetek másokért. És az eddigi életem mindig bizonyította, hogy ha jót teszek, a sokszorosát kapom vissza magam is, úgyhogy örömmel indul mindig a napom.
Mit üzennél másoknak?
Az elmúlt időszak megmutatta, hogy BÁRKI és BÁRMIKOR kerülhet bajba. Magunk és mások miatt is kutya kötelességünk, hogy felkészüljünk rá! Fegyelemmel, megelőzéssel és legfőképp: egészséges gondolkodással! Vigyázzanak magukra!
Török Roland a pécsi Karanténjárat lelke, a bajbajutottak segítője. A volán mögött ülve, a dobozokat pakolva, bevásárlást, patikai beszerzést és postai szolgálatot intézve lelkesedése és tenni akarása egy pillanatra sem hagyott alább. Hónapokon át kitartóan segítette a rászorulókat, őrizte titkaikat, segítette gyógyulásukat.
Kedves Roland!
Köszönjük példamutató és emberfeletti munkádat az összes megsegített család, magányos lélek és idős gondozott nevében is! Kívánjuk, hogy a vírushelyzet visszaszorulásával a karanténjáratot felváltó Gyerektaxi okozzon Számodra sok boldog pillanatot, lelki felfrissülést!
a Pécsimami csapata
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
