Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 8.

Ma, mikor feltettem a kérdést, hogy ki hogyan is tervezi a hétvégét, úgy nézett rám a családom, mintha bolondgombát ettem volna. Pedig totál komolyan gondoltam, hogy ezt a mostani hétvégét is tervezzük meg. Kijárás nélkül.

2020. március 27.

Újabb korlátozás holnaptól.

Ma ismét korán indult a reggel. (5:24!) Na, mindegy! Azzal vígasztalom magam, hogy ezen a korszakon is túlleszünk. Legkésőbb a kamaszkorára. Nem tudom, hogy a koránkelős időszak vagy a koronás időszak végét várom-e jobban.
Tegnap pék-asszony napot tartottam. Készült kenyér, kifli, pizzás- és kakaóscsiga is. Abban a reményben vetettem bele magam a sütésbe, hogy 2 napra elegendő péksütit gyártok. Hát ma reggel fogyott el az utolsó szem is. (Na, jó. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagyszülőknek eljutatott csomagokba is tettem pár darabot. Szóval nem csak mi öten vagyunk a felelősek a mennyiség ilyen mértékű fogyásáért.)

Délelőtt – péntek lévén – igyekezetem mindkét gyermekemmel befejez(tet)ni a heti leckéket. Jelentem: sikerült! Nagyon büszke vagyok rájuk! Egy kicsit magamra is. Tanulnak – minimális nógatás után. Remélem, ez a kezdeti lelkesedés megmarad későbbre is.
Ma ebédre gyümölcslevest dobtam össze, utána pedig néhány csík csirkemellet rántottam ki és hozzá sült krumplit csináltam. Szépen, alattomosan kezd elpárologni a hús a fagyasztónkból. Ki érti ezt? Úgyhogy vissza kell fognom a húsimádó lányomat és rá kell beszélnem, hogy a zöldség is majdnem olyan finom. Hahaha!
Ebéd után kicsit kimentünk a ház elé. Szerencsére csendes környéken lakunk, ahol normál esetben is alig van forgalom. De most teljesen kihalt volt az utca. Egy fiatal hölgy sietett el a túloldalon csupán. Ő is maszkban, kesztyűben. Respect!

Az idő kegyes volt hozzánk, így majdnem vacsoráig kint maradtunk az udvaron.

A mai kijárási korlátozás margójára:

14 napja vagyunk itthon. A házunk előtt lévő területen kívül (utcafront) nem mentünk sehova. (Férjem jár a nagymamához néha élelmiszercsomagot vinni – távolságot tartva, pillanatokra.)
Nem is tervezzük. Pedig nehéz. Nehéz a gyerekeknek, a nagyszülőknek, nekünk.
De kibírjuk. Maradunk. Itthon. Itthon maradunk.

2020. március 28.

Ha hétvége, akkor lazítás. Legalább is tanítás mentes

Ma is korán szólt az én kis ébresztőórám. 5:55. Jaj, de boldog leszek holnap reggel! Tuti 7 körül fogunk kelni. Mire nem jó az óraállítás?
Általában szombaton reggeli közben beszéljük meg együtt a hétvégi programot. Kinek milyen feladata van, hova megyünk, kik jönnek hozzánk stb.
Ma, mikor feltettem a kérdést, hogy ki hogyan is tervezi a hétvégét, úgy nézett rám a családom, mintha bolondgombát ettem volna. Pedig totál komolyan gondoltam, hogy ezt a mostani hétvégét is tervezzük meg. Kijárás nélkül.
Abban maradtunk, hogy délelőtt mindenki kicsit rendbe teszi a szobáját, aztán kimegyünk az udvarra.
A nagyok elvonultak és felünő csendbe burkolództak. Én a saját szobámat, főhadiszállásomat vettem górcső alá. Azaz patika-rendet varázsoltam a konyhában. Csillárt portalanítottam, sütőt sikáltam, minden szekrényből és fiókból kipakoltam, kimostam és újra rendeztem őket. Nagy örömmel fedeztem fel én is - a gyerekekhez hasonlóan – régi elfeledett „játékszereket”, úgy, mint jégkrémkészítő szett, botmixer. (tavaly kaptam és valahogy teljesen elfelejtkeztem róla…) Már megérte a projekt. És nem mellesleg csillog-villog a konyha.
Gyors ebédre volt csak kapacitás a nagy hadművelet mellett. Így a mai menü krumplileves és carbonara tészta lett. A család egészen meg volt elégedve vele.
A rendrakás után még jutott idő az udvarra is. A gyerekek szaladgáltak, homokoztak, örültek a jó időnek. A kerti tulipánfa is lassan virágba borul.

Úgy látszik, a tavaszt nem lehet karanténba zárni…
Ebéd után a picúr pillanatok alatt álomba merült, így a nagyokkal nekifoghattunk, hogy a vázába is virágokat varázsoljunk. Némi krepp papír segítségével. Én vágtam ki a szirmokat, a lányok ragasztották őket. Szép kis csokor lett belőle a végén. Most ez díszíti az étkezőasztalunkat.

Amíg alkottunk, a holnapi kenyér csendben megkelt és megsült. Isteni ropogós lett a héja. A gyerekek imádják.
A mai délutánba még egy kis vasalás is bele kellett férjen.

Vacsi előtt sakkozás és Unozás volt a kért program.
Lehet, csak én vagyok így, de ma először sejlett fel bennem, hogy az a rengeteg dolog, amiről azt hittem, hogy lesz rá időm a karantén alatt, bizony továbbra is várólistás marad. Ugyanis öt emberre főzni, mosni, mosogatni, vasalni, (minden kint töltött idő után) ruhát- és cipőt mosni, rendet tartani, takarítani, tanítani, tanulni, kreatívnak lenni, udvart rendbe tenni, stb., stb., stb., kicsit több időt vesz el, mint gondoltam. Így lehet, hogy a hónapok óta előhívott fényképeknek további hónapokat kell még várniuk, mire végre albumba kerülhetnek.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére