Pánik helyett nyugalom?
A múltkor a fodrásznál arról beszélgettek a hölgyek két festés között, hogy milyen jó, hogy nincs iskolás gyerekük, „ezen már túl vannak”, nem irigylik a mostani gyakorló szülőket. Egyikük „biztos forrásból” tudta, hogy hamarosan visszatér a digitális oktatás.
Hát tényleg nagy kihívás ma jó döntéseket hozni, tervezni, pláne nyugodtnak lenni. Ez egy különleges/abszurd év, sok kérdés kavarog most bennünk. Az aggódó szülők egymástól és sokszor egymásnak ellentmondó hírekből (időnként álhírekből) próbálják megtudni, hogy mi a helyzet.
Mindeközben nem árt kitalálni egy B tervet, mert bármelyik nap bejelenthetik, hogy megint otthonról tanulunk. A szokásos back to school vicces képek (pl. örömükben pezsgőt bontó szülők) mellett a „Nevessek vagy sírjak?” típusú humor is megjelent Sci-fibe illő képekkel (üvegburokba zárt gyerekek, szkafanderes tanárok).
A reggeli indulásnál a "betetted a tízórait, tesicuccot?, megvan a kottád?", mellé kötelező elemként a "megvan a maszkod?" kérdés is bekerült és érezzük, hogy a „Vigyázz magadra!” szülői intelemnek most komolyabb a súlya.
Részemről nem vagyok hajlandó aggodalmaskodni (a stressz gyengíti az immunrendszert), inkább mindent megteszünk, ami rajtunk múlik. Betartjuk és betartatjuk az előírásokat (már amit lehet, hiszen vannak betarthatatlan szabályok is…), próbálunk a pozitívumokra koncentrálni.
Azért van néhány örvendetes dolog is, nálunk például ezek:
- Két kiskamasz gyerekünk titokban várta már a tanévkezdést, láthatóan sokkal jobban megbecsülik, hogy van „igazi suli”, mint korábban
- Járhatnak „hagyományos” iskolába (ki tudja, meddig?), hiszen nemcsak oktatás, hanem közösségépítés és nevelés (növelés) is zajlik szeretett iskolánk falai között. Zoomon keresztül nehéz értékeket közvetíteni
- A megszokott osztályközösségükbe tértek vissza (nem lehet könnyű az elsősöknek és az új sulit kezdőknek)
- Már nagyon hiányoztak nekik az iskolatársak, barátok. Csínytevések, közös élmények, az iskola a lassan véget érő gyermekkoruk fontos helyszíne. A találkozások, a tanári minták átadása online nem igazán működik
- Az osztályteremben nem kötelező a maszk, hiszen úgy nem nagyon lehet tanítani. Maszkban nehéz beszélni, hiányzik a mimika, a visszajelzések, és persze a mosoly
- Valódi zeneórák és zenekari próbák (nem skype-os gitáróra), tesiórák, foci, rohangálás az udvaron
- Még ugyanabba az intézménybe járnak, egyedül közlekednek, egyre önállóbban tanulnak
- Kisebb a forgalom a metrón, villamoson, mostanában kevesebben járnak tömegközlekedéssel
- Végre tudok otthon zavartalanul dolgozni, úgy megírni egy cikket, hogy nem szakítanak félbe félóránként
Ami rajtunk múlik…
Még a legoptimistábbak fejében is ott motoszkál a félelem, hogy mindez bármikor megváltozhat. Nagy feladat szülőként úgy bátorítani és erősíteni a gyerekeinket, hogy magunk is bizonytalanok vagyunk. De hát hol kaphatnának biztos hátteret, állandóságot, ha nem a családban?
Próbálunk tehát higgadtak maradni, tudatosan cselekedni, sopánkodás nélkül „normális” életet élni. „A hídon akkor megyünk át, amikor odaérünk” – tartja a bölcs mondás. Megoldottuk a karanténidőszakot, rutinos túlélőként ezt is megoldjuk.
Mit teszünk tehát?
- Azzal foglalkozunk, ami rajtunk múlik: felvesszük a maszkot, amikor kell, betartjuk a járványügyi védekezés életszerű szabályait
- Kerüljük a szélsőségeket: szerintem, ha sohasem hordjuk a maszkot, az hasonló felelőtlenség, mint azt hinni, ha rajtunk van, az mindentől megvéd bennünket
- Megtanítjuk őket megbízható, hiteles forrásból tájékozódni, hogy ne higgyenek el mindent, amit itt-ott hallanak. A neten széles a skála a vírustagadóktól a világvégét vizionálókig, ill. a kamuoldalaknak se dőljünk be
- Figyelünk egymásra, segítünk, akkor is tartjuk a távolságot a járműveken, boltban, ha mások nem teszik
- Az iskola intézkedéseit nem bíráljuk felül, nem kritizáljuk, akkor sem, ha néhány dolgot magunk sem értünk. Megbízunk bennük, hogy a legjobb tudásuk és szándékuk szerint járnak el, mint eddig, annyi év alatt. Gyerekeinkkel megbeszéljük az előírásokat (mi az értelme, mire figyeljenek) és arra biztatjuk őket, hogy kövessék ezeket
- A szokásos "Mi volt a suliban?" kérdésen túl próbáljuk beszéltetni őket az érzéseiről, örömeikről, szomorúságukról, félelmeikről. Próbáljuk türelmesen, közbeszólás nélkül meghallgatni őket
- Kialakítunk egy napirendet, amit (több-kevesebb sikerrel) betartunk
- Szedjük a vitamint, igyekszünk egészségesen táplálkozni, hétvégén kirándulni, sétálni menni
- Milyen jó dolog történt veled ma vagy hallottál róla? - Gyűjtjük a jó híreket (igazi kihívás!), ezeket megosztjuk egymással
- Együttműködünk a szülőtársakkal, összefogunk a tanárokkal (akiknek tényleg fel van adva a lecke)
- Elengedjük, hogy mindenkinek meg akarjunk felelni (járványtól függetlenül)
- Fokozzuk az izgalmakat, készülünk a középiskolai felvételire
- Nem hagyjuk ki a Gondviselést a történetből. Aki megtartott minket a karantén alatt, most is velünk van!
Nyugodt, örömteli, (lehetőleg offline) tanévet kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges