Jelenlegi hely

Egyre kevesebb a gyermekekre ártalmas élelmiszerreklám

Világszerte 24, köztük tucatnyi Magyarországon is jelen lévő vállalat csatlakozott az önkorlátozó kezdeményezéshez.

A gyermekeknek szóló élelmiszerreklámokra vonatkozó önkorlátozás eredményeként 39 százalékkal kevesebb gyermekeket célzó, nem az ő igényeikre szabott élelmiszereket hirdető reklámot sugároznak a tévében Magyarországon, mint tíz éve - derül ki az EU Pledge legfrissebb jelentéséből.

Az EU Pledge 2005-ben az Európai Bizottság kezdeményezésére, felelős reklámtevékenység érdekében jött létre. A testület azt vizsgálta, hogy a csatlakozott cégek milyen mértékben tartják be az élelmiszerreklámokra vonatkozó önkorlátozást, hogy nem hirdetik termékeiket 12 év alatti gyermekeknek, valamint nem reklámozzák azokat tévében, nyomtatott sajtóban és interneten.

A jelentés szerint Magyarországon eddig 12 cég társult az önszabályozó kezdeményezéshez, amelyek a gyerekcsatornákon - amit 35 százaléknál nagyobb arányban 12 év alatti gyermekek néznek - 65 százalékkal csökkentették a gyermekekre káros élelmiszerreklámaik arányát. A vállalatok 97 százaléka pedig felelős reklámtevékenységet folytat honlapján.

A tájékoztatás szerint ugyanakkor azok a termékek nem tartoznak a szabályozás alá, amelyeket a gyártók kifejezetten a gyermekek táplálkozási igényeire szabva fejlesztettek ki, illetve megfelelnek a tagok által 2015. január 1-jétől egységesen elfogadott tápérték kritériumoknak.

Világszerte 24 vállalat - többek között a Burger King, a FrieslandCampina, a McDonald's, a Coca-Cola, a Danone, az Unilever - kötelezte el magát az EU Pledge szabályai mellett és 98,4 százalékban teljesítették vállalásaikat.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére