Jelenlegi hely

Vándor Éva nyerte el az idei Családbarát Médiáért díjat a vs.hu-n megjelent, A férfiak agyát tényleg átprogramozza az apaság című írásával.

Jó látni, hogy a gyermek, a szülő, a család érték - mondta a díj csütörtöki budapesti átadógáláján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Azt mondta: értéksemlegesnek kell lennie az objektivitást zászlajára tűző médiának, vagy a törvények betűjét és szellemét érvényesítő bíróságnak, de miért ne vállalhatna fel értékeket egy olyan sajtótermék, amelyet épp ezért keresnek a fogyasztók. Nem kell értéksemlegesnek lennie annak a kormánynak sem, amelynek neve előtt ott a polgári jelző, és amelyre ezért szavaztak a választók - fogalmazott az államtitkár.

Fotó: Budapestimami


Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége örömének adott hangot, hogy a zsűri széles körből válogatva, igen különböző témákat más-más terjedelemben feldolgozó anyagokból válogatott.
Mint mondta, ez az este nem arról szól, ami megkülönböztet bennünket egymástól, hanem arról, amiben hasonlítunk: ilyen, hogy mindannyiunk számára fontos a család.
A tíz éve létező elismerés félmillió forinttal járó fődíja mellett átadták a közönségdíjat is, amelyet a Kossuth rádió Vendég a háznál című műsora Láthatatlan munka - "nem dolgozó" anyák című adásának szerkesztéséért Veress Ágnes vehetett át.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíját Lengyel Csilla kapta, a Laptop, fakanál, tűsarok című - a Figyelőben megjelent - írásáért, míg a Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Kuslits Szonja vehette át a Várkert Bazárban rendezett gálán, a mno.hu-n megjelent, A Nobel-díjas IPCC hétgyermekes, magyar klímakutatója című cikkéért.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére