Jelenlegi hely

Szülni fogsz? Aggódsz, hogy bent lehet-e a kísérőd, kell-e teszt?

A gyerekek covid ellenére is világra akarnak jönni, nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között tud szülni a kismama. Az országos tisztifőorvos minden intézményt tájékoztatott, hogy szülés esetén sem kérhetnek oltatlan szülő nőtől, és kísérőjétől koronavírus-tesztet.

November 1-jétől életbe lépett a látogatási tilalom az ország valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményében.

Bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) már a korlátozás bevezetésekor is hangsúlyozta, hogy „a szülő nő mellett folyamatosan tartózkodhat egy nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt”, úgy tűnik, hogy az eljárásrendet több kórházban sem tartották be. Ezért az országos tisztifőorvos ismét tájékoztatta az intézményeket a látogatási tilalomhoz köthető kivételekről.

Ahogy a korábbi járványhullámok alkalmával, úgy most is van néhány helyzet, amely esetben kivételt lehet tenni: ilyen például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzás; kiskorú, valamint az értelmi fogyatékossággal élő beteg mellett is ott lehet szülője, törvényes képviselője.

Szülés veszélyhelyzeti rendben, járvány alatt

A szülés a sürgős szükség körébe tartozó életet veszélyeztető állapotok körébe tartozik, mely azonnali egészségügyi ellátást igényel. A szülés nem tervezhető invazív beavatkozás, így nem vonatkozik rá a 469/2021. (VIII.6.) Kormány rendelet a tervezhető invazív beavatkozások veszélyhelyzeti rendjéről.

Az ún. apás szülések esetében a szülő anya kísérője nem minősül látogtónak, rá a szülés ideje alatt a kísérőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A vajúdás és a szülés tartama alatt folyamatosan a szülő nő mellett tartózkodhat az általa megjelölt nagykorú személy.

Az apás szülésre is van lehetőség, és az apától nem kérhetnek a belépés előtt koronavírus-tesztet.

Császármetszés esetén

Egy kicsit módosul a protokoll, mivel a császármetszés műtét. Az EMMI 2/2020. számú október 12-i egyedi utasítása értelmében

a császármetszés időtartama alatt a műtő légterében kísérő nem tartózkodhat. A tisztifőorvos állásfoglalása alapján azonban a császármetszés műtőn kívüli szakaszában, a szülés ideje alatti jelen lehet kísérő.

Azaz az EMMI utasítás csak a műtő légterében való tartózkodásra vonatkozóan fogalmaz meg tiltást. Az előkészítésre és a műtét utáni aranyórára – ha erre nem a műtő légterében kerül sor – az általános kapcsolattartási szabályok az irányadóak. A műtőn kívül a szülő nő mellett lehet a választott kísérő. A kísérő beengedése a születés utáni aranyórára azért is indokolt, mert az anya akadályoztatása esetén az irányelv által ajánlott bőrkontaktus csak az apával, kísérővel valósítható meg.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Másállapotot a Szülészetben Facebook oldala; index.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére