Jelenlegi hely

Házasság hete - A család értékeire hívják fel a figyelmet az idei programok

A család értékeire és fontosságára hívják fel a figyelmet az idén hetedik alkalommal megrendezendő Házasság hete programsorozat szervezői, köztük civil szervezetek és egyházak.

A február 9-16 között megrendezendő országos rendezvény céljai közé tartozik az is, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, és ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A Házasság hete központi programjainak idei fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A központi programsorozat a sárospataki református templomban kezdődik egy nyitó istentisztelettel február 9-én, melyet az Európa Rádió közvetít.

Február 10-én az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban találkozhatnak a fiatalok az idei hét "házaspár-arcával", Keresztes Ilonával és Mohay Tamással; a beszélgetésen arról lesz szó, "Hogyan keressük és ki lesz az igazi?.

Február 11-én délután a XI. kerületi TIT Stúdióban előadást tart Pálhegyi Ferenc pszichológus és családgondozó "Párválasztás hosszú távra" címmel.

Február 12-én "Arcok álarcok nélkül" címmel a hűségről tartanak pódiumbeszélgetést a Házasság hete idei és korábbi arcai, köztük Mohay Tamás, Keresztes Ilona, Farkas Zsolt, Várnagy Andrea, Süveges Gergő és Rudan Margit az ELTE Egyetem téri épületének aulájában.

Koncerttel egybekötött istentiszteletet a Deák téri evangélikus templomban rendeznek február 14-én, ahol a résztvevők áldást kérhetnek.

Másnap, szombaton fáklyás felvonulást tartanak "a házasságért" a XVII. kerületben; a menet a Fő térről a Vigyázó Sándor Művelődési Házba vonul. Ugyancsak február 15-én mutatják be K&K Carpenter Fogadom című könyvét a VII. kerületi Wesselényi utcai Baptista Közösségi Házban; a rendezvényen előadást tart Tapolyai Emőke pszichológus "Veled megelégszem" címmel.

A központi programokon túl számtalan vidéki településen is rendezvényekkel várják az érdeklődőket, így például Szegeden, Kaposváron, Győrben, Szatmárnémetin, Kübekházán, Inárcson, Monoron, Vácon, Veszprémben, Keszhelyen, Balatonszemesen, Nagymaroson, Ózdon vagy Pécsen. A rendezvénysorozat részletes programja elérhető a www.hazassaghete.hu oldalon.

Az idei hét szervezői között van a Magyar Evangéliumi Szövetség, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Harmat Kiadói Alapítvány, a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálat, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata valamint a Magyarországi Metodista Egyház Család Szolgálata.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére