Amikor gyermeket nevelünk, sokszor szembesülünk azzal, hogy nehéz helyzeteket kell megoldanunk. Ráadásul a mai digitális világban a szülők rengeteg pro és kontra érvekkel találkozhatnak, és ezek útvesztőjébe eltévedhetnek. Én is azt mondom, döntsön mindenki maga, ám talán nem véletlenül született „az arany középút” mondás…
Nyilvánvaló, hogy mindannyiunk életében vannak írott és íratlan szabályok, melyekhez tartani kell magunkat. Gyermekkorban különösen fontos, hogy legyen jól körülhatárolt (de rugalmas) szabályrendszer, ami megadja a gyermeknek a biztonságot. Nagyon fontos ez a személyiségfejlődés szempontjából. Beleütközni a korlátokba annyi, mint megtapasztalni saját erőnket és azt, hogy meddig is mehetünk el egy-egy helyzetben. Mitöbb, megtapasztalni azt is, hogy mi történik, ha megpróbáljuk átlépni a láthatatlan határvonalat.
A felnőttek feladata, hogy ilyen alapvető szabályokat hozzanak. Vannak olyanok, melyek képezhetik megbeszélés tárgyát, és így lehet megtapasztalni a kompromisszumokat. Másokat kizárólag mi felnőttek hozunk, egyszerűen azért, mert úgy gondoljuk, hogy a gyermek érdekeit szolgálják. Ezek a szabályok családonként mások lehetnek, de minden esetben szükség van rájuk. Fontos tapasztalatok ezek a gyermeknek önmagáról és a világról.
Foto: Pixabay
De mi történik akkor, ha a gyermek nem tart be valamilyen szabályt, vagy nem úgy csinál valamit, ahogy mi elvárnánk?
- A gyermekkel mindig meg kell beszélni, hogy mi történt. Tudja-e egyáltalán milyen szabályt szegett meg vagy mit várunk el tőle? Arra kell törekedni, hogy megtanulja: a problémákat meg kell beszélni és a megoldást a kommunikáció segítségével kell megkeresni. Jó kérdések: Mit tehetnél…? Hogyan lehetne…? Legközebb mit kellene/lehetne tenni...?
- Érdemes végiggondolni, hogy hogyan segíthetnénk, hogy elkerüljük a konfliktust. Talán eleinte segítségünkre is szüksége lesz, hogy egy-egy feladatot végrehajtson. (Pl. valószínűleg nem fog egyből egyedül csili-vili rendet rakni…)
- Ha a fokozatosság elvét betartva várunk el valamit gyermekünktől, sokkal valószínűbb, hogy sikere lesz a dologban és a családi békére is jobban vigyázhatunk.
- Ha úgy gondoljuk, hogy semmiképp nem sikerül rávenni csemeténket valaminek a betartására vagy elvégzésére, bizony kilátásba helyezhetünk valami olyat, ami számára kedvezőtlen. (Itt is nagy lehet az egyéni eltérés családonként, de sohasem lehet testi vagy verbális fenyítés.) Elmondjuk mit várunk el, meghallgathatjuk a gyermeket is, hogy ő mit gondol erről, majd kilátásba helyezzük, hogy milyen negatív következményre számíthat. Mert tetteinknek bizony, következményei vannak, ezt is meg kell tanulni!
- Arról is nyugodtan megkérdezhetjük, hogy igazságtalannak érzi-e. Ha nem a napi rutin része, hanem ritka alkalom ez, akkor biztos, hogy érzi a helyzet súlyát. (Hogy ezt büntetésnek hívjuk, vagy a valamit valamiért elvének, azt mindenki maga döntse el…)
- Ha nem sikerül úgy tenni, ahogy megbeszéltük, legyünk következetesek és tartsuk be, tartassuk be a negatív következményt, azaz a büntetést!
- Ne ígérjünk jutalmat valamilyen szabály betartásáért. (Pl. Ha elalszol, holnap több mesét olvasok.) Ne szokja meg, hogy jutalomért csinál valami általánosan elvárhatót.
- Vegyük észre, ha valami jól sikerül. Dicsérjük meg, ne sajnáljuk a kedves szavakat.
- A legfontosabb dolog talán az, hogy a szeret megvonása vagy megkérdőjelezése sosem lehet büntetés! Ezt soha, semmilyen körülmények között ne feledjük!!!
Vannak gyerekek, akiknek nehezebben megy a szabályok betartása. És vannak szülők, akiknek nehezebben megy a szabályok betartatása. Elhiszem, hogy a szülőknek nincs egyszerű dolguk. Sokszor hallom, hogy már mindent kipróbáltak, szegény gyermek folyton büntetésben van, de semmi nem hatásos… Ilyenkor nagyon fontos nem szem előtt téveszteni: a büntetés nem lehet a gyermeknevelés fő eszköze! Sokkal fontosabb, hogy a gyermeket a szülők bíztassák, motiválják. Megtanítsák, hogy hogyan is lehet azokat a szabályokat betartani. Ott, ahol már a büntetésnek nincs súlya, azt hiszem, nagyon nagy baj van! (Volt már, hogy azt tanácsoltam, teljesen felejtsék el a büntetést, és azt javasoltam, hogy helyette a pozitív dolgokat megerősítve, ezekre építkezve igyekezzenek a gyermeket a szülők által helyesnek vélt útra terelgetni.)
Ha jó szabályokat alakítunk ki, melyekkel mi is tudunk azonosulni, és a betartatásuk számunkra sem okoz gondot, akkor nem is biztos, hogy egyáltalán szükség lesz büntetésre. Természetesen mindannyiunk számára ez lenne a legjobb. Azonban az sem megvetendő, ha jókor és jó helyen a „jó” (azaz megfelelő mértékű) büntetés eszközéhez nyúlunk. Mert mi is a célunk? Az, hogy a gyermek belsőjévé váljék, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani. Szépen lassan ki kell alakulni belső tartásnak, önfegyelemnek, lelkiismeretnek, felelősségtudatnak. Persze, amikor ránézünk egyetlen kincsünk gyönyörű arcocskájára eszünkbe sem jut hirtelen mi lesz, ha nagyobb lesz…de biztosan eljön az az idő is.
A döntés tehát a mi kezükben van. Éljünk vele jól!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges