Jelenlegi hely

Séta a cölöpösvényen - Tiszakécskei Nádirigó Tanösvény

A Holt-Tisza élőhelyeit, élővilágát megismertető Nádirigó tanösvényt 2021-ben adták át. A babakocsival is jól járható cölöpösvény hossza 2500 méter. A túra az Ókécskei Sportcsarnok mellől indul, ahol egy szuper kis játszótér várja a gyerekeket.

A tíz állomás információs táblákon vezet bennünket végig, amin mozgatható, interaktív játékelemek vannak kicsiknek, nagyoknak.Találhatunk gyógy- és fűszernövény spirált, rovarhotelt és mezítlábas ösvényt is, amit szintén érdemes kipróbálni. A túra során több pad található, ahol nem csak pihenésre, de az élővilág megfigyelésére alkalmas időt is tölthetünk. 

A tanösvényről megfigyelhető a madarak sokasága, a gémek és récék, a békák hangos koncertje. A madarak ott repkedtek körülöttünk, mintha kíváncsian azt figyelnék, mit hoztunk nekik. Mi pedig csendben ültünk, figyeltük a fák lombját suhanó szellőt, és várakoztunk, hogy melyik apró élőlény bukkan fel előttünk. Érdemes távcsövet vinni, egészen közelről figyelni az élővilágot. Nagyon békés ott elidőzni.

A cölöpösvényről benyúlik egy kis pallón a madárles, ahonnan beláthatjuk az egész nádast, az épületeket, a templomtornyot. A tanösvényen geoládákat is találhatunk, kalandvágyóknak jó kiegészítő szórakozás. Ehhez viszont érdemes tollat vinni magunkkal, ha szeretnénk beleírni a jegyzetfüzetekbe. 

Geoláda kereséssel, madármegfigyeléssel, kényelmes sétával 2,5 óra alatt jártuk végig a Nádirigó tanösvényt. A tanösvény és Tiszakécske termálfüdője ideális családi program.

Egész évben ingyenesen látogatható.
Indulás: Ókécskei Sportcsarnok, Tiszakécske, Templom tér 3.

- Monorimami - 

 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére