Jelenlegi hely

Megjelent Ferenc pápa gyerekeknek írt könyve

Tizenegy országban, köztük Magyarországon is megjelent - közel egy időben - az a könyv, amely Ferenc pápa válaszait tartalmazza gyerekek hozzá írt kérdéseire.

A Kedves Ferenc pápa! című, rendhagyó interjúkötet ötlete az amerikai Loyola Press kiadó munkatársaitól származik, akik összegyűjtötték és továbbították a pápának a világ legkülönbözőbb részein jezsuita intézményekben élő vagy tanuló gyerekek leveleit - mondta el az MTI-nek Bartók Tibor, a könyvet magyarul megjelentető Jezsuita Kiadó főszerkesztője.

A 259 levél a világ 26 országból 14 nyelven érkezett a legkülönbözőbb életkörülmények, jezsuita iskolák, kollégiumok falai vagy éppen menekülttáborok kerítései között élő, különböző korú gyerekektől. A leveleket Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civilta Cattolica folyóirat főszerkesztője vitte el Ferenc pápának, aki a gyerekek leveleit olvasgatva állítólag így reagált: "Ezek ám a kemény kérdések!". A most megjelent kötetbe végül harminc kérdés - a hozzájuk tartozó rajzokkal - és Ferenc pápa ezekre adott harminc válasza került be.

Bartók Tibor kitért arra, hogy az olyan gyerekesnek tűnő vagy személyes kérdések mellett, mint például hogy szeretett-e Ferenc pápa táncolni, vagy hogy miért olyan hosszú a sapkája, nagyon komoly kérdéseket is feltettek a gyerekek. Példaként emelte ki egy Fülöp-szigeteki kislány levelét, aki arra volt kíváncsi, hogy miért veszekednek a szülei. Hozzátette, hogy nehéz, a hitre vonatkozó problémák is előkerülnek a könyvben: egy tízéves szingapúri kisfiú például azt szeretné megérteni, "miért teremtett meg bennünket Isten, ha tudta, hogy bűnt fogunk elkövetni ellene". 

A gyerekeket valóban izgatják az olyan kérdések, hogy miért van éhezés, erőszak vagy háború, Ferenc pápa pedig igyekszik nagyon őszintén és reálisan válaszolni, a "kisgyerekek nagy kérdéseire" - fogalmazott Bartók Tibor.

A 72 oldalas, rajzokkal illusztrált, keménytáblás könyvben Ferenc pápa gyerekeknek adott válaszaiból derűs őszinteség sugárzik, amely a kis kötet elolvasása után is sokáig elkíséri az olvasót. Ferenc pápa első gyerekkönyve fényt áraszt és lelkesít: üzenete örök érvényű, kicsik és nagyok számára egyaránt.

 

 

Forrás: MTI

Kép: Jezsuita Kiadó

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére