Jelenlegi hely

Legyen magyar az Európai Év Fája, 2020-ban is!

A kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola udvarán álló 93 éves kocsányos tölgy a jelöltek között. Az Európai Év Fája verseny 2011-ben indult útjára, idén már 16 ország csatlakozott, vagyis 16 fa versenyez az Európai Év Fája címért.

Ahhoz, hogy „A kaposvári Szabadságfa” valóban az év fája legyen, rád is szükségünk van!

A fa története

A Szabadságfát 1929. április 18-án ültették. A csemete Írott-kőről került Kaposvárra, ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a "nagy tölgyfa". Azon kívül, hogy iskolai játékok és ünnepségek árnyékadó őre, a diákok az év végi elismerő okleveleikre erősítve, a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

A szavazásról

2020. február 29-ig várják a voksainkat az alábbi linken.

Fontos, hogy csak akkor lehet érvényes szavazatot leadni, ha két fát jelölsz meg, vagyis ha úgy tetszik, sajátunk mellett egy másik szimpatikus fára is szavazni kell. Az e-mail címed megadása után, kapsz egy visszaigazoló linket, ezzel tudod érvényesíteni a szavazatodat. Lehetőséged van a versenyeredményről is e-mail értesítést kapni.

A győztest március 17-én, Brüsszelben, a díjátadó gálán jelentik be. 

Az elmúlt 10 évben négyszer sikerült magyar fának végeznie az első helyen. Tavaly a pécsi Havi-hegyi mandulafa került ki győztesen.
Legyen ismét magyar fa Európa legszebbje!

Hajrá Magyarország, hajrá Kaposvár!

Gutheil Gabriella és Elsner-Szentesi Mónika - Kaposvárimami -

Hozzászólások

Szeretnék az európai év fájára szavazni

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére