Jelenlegi hely

Hasznos tanácsok a középiskolai felvételire az egész családnak

Már csak pár nap és elstartol az idei középfokú felvételi vizsga. Hoztunk néhány hasznos tippet a készülődéshez és a felvételihez, pedagógusoktól, szülőtársaktól.

Idén is nehezített készülődés van most gyerekek és szülők mögött is. Nem mindenhol voltak nyílt napok, vagy középiskolában felvételi előkészítők. Több iskolában a nyolcadikosok karanténban, online oktatásban voltak pár hétig. Emellett is felkészültünk, gyermekeink szorgalmasan felkészültek a felvételire.

Az otthoni előkészületek

Ha eddig nem próbáltátok, érdemes egy éles helyzethez hasonló felvételit írni még otthon a gyerkőcnek. A 45 perces magyar feladatlap megírása után 15 perc szünet képernyő, okoseszköz nélkül, majd egy 45 perces matek felvételi feladatlap megírása még belefér az utolsó napokba. Nézzétek át egy előzőleg megírt feladatlap alapján, hogy matekból ránézésre meg tudja-e mondani, milyen módszerrel dolgozna az adott feladaton.

Beszélgessetek arról, milyen érzések vannak most a gyermekedben, mennyire fáradt így el a matekra, mennyire tudott koncentrálni. Mi az, ami nehéz volt, hogy érzi most magát?

Pénteken már ne írjon tesztet a gyerkőc, ne tanuljon, az a nap legyen a pihenésé.

Beszélgessetek, társasozzatok, sétáljatok egyet. Feküdjön le időben, a pihenés most nagyon fontos.

Készítsetek elő mindent a felvételi napjára! Diák vagy személyi igazolvány, körző, vonalzó, szögmérő, 3-4 toll kelleni fog. Legyen nála papírzsepi, egy kis csoki, cukor, ásványvíz vagy üdítő, ki mit szeret. Stresszhelyzetben van, akinek lemegy a vércukra, jól jön ilyenkor a szőlőcukor, a csoki. A maszkot is készítsétek elő, legyen egy tartalékban is.

Tájékozódjatok legkésőbb pénteken, hogy az adott középiskolába hogy tudtok eljutni autóval vagy tömegközlekedési eszközzel. Hol lehet megállni, parkolni, van-e útfelbontás, elterelés, ami a menetidőt meghosszabbíthatja. Mindenképpen számoljatok azzal, hogy nagy forgalom lesz az iskolák környékén. Tervezzétek meg az útvonalat, az esetleges kerülőt, az utazási időt.

Nem biztos, hogy a tanteremben lesz falióra. Érdemes vinni egy karórát, akár a padra letenni, ilyenkor elveszti a gyerkőc az időérzékét, időnként nézzen rá az órára, hogy áll idővel a feladatok megoldásánál. Ez persze akkor hasznos, ha a gyakorlások alatt is mérte magának az időt. Nehogy pont az óra stresszelje túl, ha eddig nem használta. Telefont, okosórát nem használhat, nem vehet elő, azon nem tudja majd nézni az időt. Teszt írása közben csak egyszer szólnak, hogy 5 perc maradt a feladatlap megoldására.

Magyarból 30 perc után térjen át a gyermek a fogalmazásra, hogy azt be tudja fejezni, ott 10 pontot kaphat, ha az jól sikerül. Utána, ha marad még idő, és az előző feladatokból van még megoldandó, térjen vissza, próbálja azokat is befejezni. A szövegértés feladat is több pontos, érdemes előre venni.

Mateknál a kezdeti stressz oldására jó, ha az első 4 feladat közül kiválasztja azt az egyet, amelyik a legkönnyebben megy, ezt megoldva a többi könnyebbet, majd a nehezeket. A téglatest alakú radír segít kézzelfoghatóvá tenni a térgeometriai fogalmakat. Csak legyen kéznél, jól jöhet.

Érjetek oda legalább egy órával előbb, hogy legyen idő a gyerkőcnek a becsekkoláson kívül megkeresni a mosdót, jól jöhet, ha a 15 perces szünetben már tudja, hol találja. Számítson arra, hogy sokan felkeresik a mosdót a szünetben, esetleg sorba kell állnia.

A középiskolában hónapok óta nincs tanítás, nem volt fűtve, lehet, hogy a tantermek hűvösebbek. Stresszhelyzetben van, aki jobban fázik, esetleg ettől nem tud annyira koncentrálni a feladatokra. Öltözzön fel rétegesen, akár pulcsi, kardigán is legyen nála. Legfeljebb leveszi, ha melege lesz. A ruhája legyen kényelmes, érezze jól magát benne.

Tudjuk, hogy a nehezített felkészülés mellett a felvételi is elég rossz időpontban van, egybe esik a jelenlegi suliban a félév zárással. Az előző héten vagy akár ezen a héten is sok volt a dolgozat, a témazárók, a gyerekeink fáradtak. Ha tehetjük, pénteken tartsuk őket otthon, pihenjenek.

Köszönet az általános iskolai pedagógusoknak, felkészítő tanároknak, sokat gyakoroltak gyermekeinkkel, átbeszélték mire figyeljenek, bátorítják és dicsérik őket.

Minden felvételiző diáknak és szüleiknek sok sikert kívánok, szuper jól megírt felvételit, és hogy gyermekük jusson be abba a középiskolába, amit a szíve vágyaként az első helyen jelölt meg!

May Andrea 
- Monorimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ugrás az oldal tetejére