Jelenlegi hely

Egy Hét a Csillagok Alatt – Csillagnézős programok augusztusban

Országszerte több mint 60 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és profi csillagászok az érdeklődőket augusztus 3-13. között. A Csillagok Alatt kezdeményezés célja, hogy minél többekhez jusson el a csillagos égbolt megfigyelésének élménye. 

Idén már 4. éve rendezik meg az Egy Hét a Csillagok Alatt országos programsorozatot, melynek 10 napja alatt távcsöves bemutatók, előadások és hullócsillaglesek várják az az éjszakai égbolt szerelmeseit.

A szervezők közleménye szerint az évek során már 11 naposra bővült kampány ideje alatt megfigyelhető lesz például a Szaturnusz gyűrűrendszere, a nyári égbolt nebulái és csillaghalmazai, a fogyó Hold mellett pedig kiválóak lesznek a körülmények arra, hogy "elcsípjük" a Perseidák meteorraj tagjait. A Perseidák maximuma augusztus 12-re esik, amikor - ideális körülmények mellett - akár tucatnyi hullócsillagot is meg lehet majd figyelni az égbolton.

Különleges környezetet nyújt majd a Zselic és a Hortobágy csillagoségbolt parkjai, a szentendrei Duna-part és a barcsi ősborókás; a Balaton partról lehet hullócsillagokra vadászni Tagyonban, Balatonfűzfőn és Balatonrendesen; kultúrával összekötött csillagászkodást kínál a zalai Margófeszt, valamint a szentesi és békéscsabai könyvtárak, illetve a város közepéről lehet távcsőbe lesni Dombóváron, Nyíregyházán és Miskolcon. Szolnokon a 24. emeletre kell "felkapaszkodni" a csillagokhoz, Csömörön és Sülysápon pedig éjszakai túrára invitálnak a szervezők.

A fővárosban és környékén az újpesti Leveldulapark és az óbudai Polaris Csillagvizsgáló mellett Százhalombattán, Gyálon és a Normafán is távcsövek fogják várni az érdeklődőket. Idén ismét lesznek határontúli bemutatók: a Csallóközben, Kisiratoson, valamint a gyergyószentmiklósi Egyfeszten is lesznek csillagászati programok.

A programsorozat budapesti támogató intézménye, a Svábhegyi Csillagvizsgáló különleges Csillagkapu eseménnyel készül az augusztus 12-i csillaghullásra, ahová ezúttal nincs létszámkorlát, már 17:00-tól várják az érdeklődőket.

Néhány helyszínen már nappal is elkezdődnek a programok: többek között Balatonrendesen, Zalaszentgróton és Szegeden speciális szűrővel ellátott távcsövekkel lehet majd szemlélni csillagunk felszíni jelenségeit.

Magyarország legnagyobb csillagászati programsorozatán 2023-ban még több profi és amatőr csillagász bevonásával készülnek a szervezők, hogy még több érdeklődőnek adják át "a Galilei-élményt".

"A csillagászat páratlanul szerencsés tudomány: értő művelői rendkívüli látványosságok sokaságán keresztül tudják közelebb hozni az űr világát az erre fogékonyak számára. Augusztus közepén különösen jó alkalom nyílik arra, hogy részesei legyünk ennek ennek az élménynek, ugyanis nem csak a Szaturnusz, de szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok, és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot."

Ilyen remek időszakokban rengetegen ragadnak távcsövet, hogy saját maguk vizsgálhassák a csillagos égboltot – vagy, hogy mások számára is megmutathassák azt. Szerte az országban csillagvizsgálók és szakkörök, egyesületek és baráti körök, valamint magányos amatőr csillagászok is várják programokkal az érdekődőket.

Keresd meg a hozzád legközelebbi helyszínt! 

Az alábbi térképen böngészhetsz, hogy melyik a hozzád legközelebb eső távcsöves bemutató, az ikonokra kattinva pedig a részleteket is láthatod: mikor, ki tartja, és milyen programra számíthatsz:

PROGRAMOK

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére