Jelenlegi hely

Szent István Nap – Három napos rendezvénysorozat lesz Budapesten

Az augusztus 20-i hétvégén 3 napon keresztül 20 helyszínen több száz változatos program lesz kicsiknek és nagyoknak. 

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük. A Szent István-napi eseménysorozatot idén augusztus 18-20. között rendezik meg. Az eseményeknek Budapest számos ikonikus helyszíne ad otthont, többek közt a budai Várnegyed, a dunai rakpartok, vagy a város történelmi központja.

A hagyományos állami (pl. tisztavatás, légiparádé, zászlófelvonás, Szent Korona-látogatás) és egyházi (ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet) események ebben az évben is a program kiemelt részét képezik, de azok sem fognak csalódni, akik szívesebben vennének részt zenei programokon vagy inkább hazánk hagyományos ízeit kóstolnák végig.

Az összművészeti rendezvénysorozat részeként olyan kulturális programok is helyet kapnak, amelyek bemutatják a magyar történelem és kultúra gazdagságát: történelmi bemutatók, kiállítások és kézműves vásárok teszik még színesebbé a rendezvények palettáját, a látogatók pedig megismerhetik a tradicionális kézműves mesterségeket és egyedi ajándékokat vásárolhatnak.

Idén is megtekinthető az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonat. A Városok sétányán (Alkotmány utca) 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg nemzetünk ikonikus hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül ismerkedhetünk.

A magyar gasztronómia szerelmeseire is gondoltak: a Lánchídtól a Döbrentei térig a Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon (Vörösmarty tér) pedig az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat.

A fesztiválhangulatot koncertek tucatjai biztosítják majd. A tabáni Retro Fesztiválon a pop- és rockzene kedvelőit várják, itt a 70-es, 80-as, 90-es évek sztárjai lépnek fel, míg a komolyzene rajongói a Vigadó téren és a Filozófusok kertjében (a Gellért-hegyen) hallgathatják meg kedvenceiket. 

Leslie Mandoki augusztus 18-án ingyenes koncerttel jelentkezik a Szent István téren; a Vigadó tér bárzongora koncertnek ad otthont, az Erzsébet téren pedig három napon át tart majd a Szabadrét fesztivál.

Újra megrendezik a Divat&Design Fesztivált (helyszíne a Millenáris Park), ahol a látogatók a legrangosabb magyar tervezőkkel találkozhatnak, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

A gyerekprogramok központja idén is a Varázsliget lesz: a Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen igazi csodákban lesz részük a kilátogató gyerekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek.

Készülhetünk herceg- és hercegnőképző programokra és számos izgalmas fellépőre, valamint több tematikus kiállításra is: a Vajdahunyad várában megelevenedik István király udvara, valamint mesehősei segítségével emléket állítanak a nemrég elhunyt meseírónak, Csukás Istvánnak. A kulturális programokon kívül játékos bemutatók, például a Magyar Honvédség járműparkjának kiállítása várja a kicsiket és a nagyokat.

A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a budai Várban. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját 2023-ban mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. 

A Budavári Palota egyik legjelentősebb helyisége, az újjáépült Szent István-terem is ingyenesen látogatható lesz augusztus 19-én és 20-án. A látogatás regisztrációhoz kötött.

Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja idén is a látványos, Tűz és fények játéka elnevezésű tűzijáték show lesz, amelyet milliók figyelnek a helyszínen és a képernyők előtt. A Szent István-napi tűzijáték megrendezésének komoly történelmi hagyományai vannak, 1966 óta minden évben látványos parádéval ünnepeljük az államalapítást, Magyarország születésnapját.

A tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti ki. A műsor során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget 230 indítási pontról, köztük a Szabadság és az Erzsébet hídról, valamint 7 folyami uszályról és számos pontonról. A tűzijátékot a szokásos görögtűz zárja, újdonság lesz azonban, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket.

Részletes programok

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyszülős család - nehézségek és segítség

Az egyszülős család - nehézségek és segítség

A KSH jelentése szerint jelenleg közel félmillió olyan szülő van Magyarországon, akik egyedül nevelnek körülbelül 700 ezer gyermeket, akik naponta számos kihívással néznek szembe. Sokszor még most is láthatatlanok a magyar társadalom számára.
Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete_monor.imami

Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete

Hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap. Ezen a napon kezdődik a Húsvét előtti 40 napos böjt, a Szent Negyvennap, a Nagyböjt. 
Karácsonytól karácsonyig c. irodalmi e-antológia pályázat

Karácsonytól karácsonyig c. irodalmi e-antológia pályázat

Pályázat típusa:  irodalmi pályázatBeküldési határidő: 2024. április 30.Korcsoport: 25 év alatti fiatalok
VIII. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny

VIII. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny

Pályázat típusa:  média pályázatBeküldési határidő: 2024. március 15. és 31.Korcsoport: 25 év alatti fiatalok
Ugrás az oldal tetejére