Jelenlegi hely

Újra zakatol Zsuzsi, a legrégebbi magyar kisvasút!

Újra zakatol a Zsuzsi, Magyarország legrégebbi kisvasútja! De milyen is a Zsuzsi új ruhája a majd másfél éves felújítás után? És merre zakatol idén?

Szerencsére nagy stílusváltás nem történt, a hosszú felújítás viszont igen alapos volt, próbára tette a kisvonat rajongóit.

Magyarország legrégebben működő kisvasútjának, a 138 éves Zsuzsinak és környezetének 2019 márciusában kezdődtek a felújítási munkálatai, melynek köszönhetően modernizálták a vasúti pálya és a szerelvények mellett a kisvasúthoz tartozó épületeket is.

A felújított dízelvonat

A Zsuzsi vasút gőzmozdonyának felújítására a szakemberek mintegy 4500 munkaórát fordítottak: kijavították a kazánt, kicserélték a csöveket, és modernizálták a világítást is. A mozdony elejére például egy kamionködlámpa került. Átalakították ledessé, mivel ez a mozdony nem tud áramot termelni, kis fogyasztású LED világítótestek kerültek be.

A felújított gőzmozdony

A szalonkocsi, Magyarországon egyedi vasúti személykocsinak számít, mivel idei forgalomba helyezésével a 71 éves nyitott peronos kocsi jellegzetes és speciális siklócsapágyas forgóvázaival közlekedhet.

Azt már tudjuk, mivel, de hova kirándulhatunk a Zsuzsival?

Debrecenből, a beszédes Faraktártól induló vonat még mindig Hármashegyalja a végállomás, a várostól mintegy tízenhét kilométerre, keletre fekvő Debreceni Erdőspuszták szíve. Természeti értékei miatt vált a vidék közkedvelt kirándulóhellyé, kerékpáros- és gyalogtúra központtá.

Hogy miért e Hármashegyalja név az Alföld nagy síkságában?

A szél formálta homokbuckák olyan magasak, hogy az itt élő emberek hegynek titulálták. Ne felejtsük el, hogy Debrecen nemcsak az Alföldön, azaz egy nagy síkságon terül el, de még speciális földrajzi adottsága is van, egy tál formájú mélyedésben fekszik a város. Az itt élők szerint a debreceni Nagytemplom tornya egy magasságban fekszik a Létóképi csárda küszöbével. Naná hogy ebből a szempontból hegynek nevezik a vándorló homokbuckákat.

Debrecenből indulva az 50 perces vonatút alatt gyöngyvirágos tölgyesek, fenyvesek váltakoznak ligetes erdőfoltokkal, virágzó rétekkel. Gazdag madárvilága lenyűgöző, de gyakori ezen a vidéken a vaddisznó, az őz, a nyúl és a róka egyaránt, madármegfigyelő- és csillagtúrák helyszíne.

Gúthi-erdő

Nyíracsádtól északi irányba terül el Alföldünk legnagyobb egybefüggő erdőtömbje, a Gúthi-erdő. A térség nagyobb részét akácos alkotja, míg elvétve megtekinthető a hajdani nyírségi tölgyerdők szép, öreg állománya gazdag madár- és növényvilággal. Korábban fakitermelésre használták az erdőt.

Ördögárok

Az Erdőspuszták nyugati szélén, a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megálló közelében található az Ördögárok nevű bemutatóhely, mely egy földsáncrendszer egyik rekonstruált maradványa. Az Ördögárok (Csörsz árka) Magyarország északi és keleti részein húzódó ókori védőműrendszer.

Kirándulóközpont

A Természet Háza, az erdei játszótér, a fedett körszín és a szabadtári színpad, az Erdei Iskola, a tanösvény, a Kéktúra útvonal, az Arborétum, a Hármashegyi –tó és a 25 méter magas Kilátó, büfé, füves sportpálya, kijelölt tűzrakó helyek igazi közkedvelt pihenő- és kirándulóközponttá teszik Hármashegyalját.

További információ: 06 52 417 212; 06 30 210 0545; info@zsuzsivasut.hu; Menetrendjük a megújult honlapjukon olvasható: www.zsuzsivasut.hu

Fontos: utazás közben és a vasútállomásokon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése! Kérik, ügyeljenek a sűrű kézfertőtlenítésre és az alapvető higiéniára, különös tekintettel a jegyváltáskor!

ADL - Debrecenimami

Forrás: zsuzsivasut.hu; Zsuzsi Erdei vasút Facebook oldala

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére