Jelenlegi hely

Stroke: bárkivel megtörténhet!

Fiatalon, kisgyermekes szülőként eszünkbe sem jut, hogy az agyvérzés (vagy stroke) velünk is megtörténhet! Amikor a barátnőm 34 évesen, egy alig 3 éves kislány anyukájaként műtőasztalra került, kimondhatatlanul aggódtam. Ma már senki sem mondaná meg róla, hogy átesett egy súlyos agyvérzésen, ahogy arról a 28 éves anyukáról sem,  aki megosztotta velünk a történetét:

"A történetem 2015. januárjában kezdődött. Régóta voltak már migrénes fejfájásaim, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele. Január hetedikén két kolléganő jött be a munkahelyemre pici babájukkal látogatóba. Egyik pillanatról a másikra megszédültem. Máskor is szédelegtem, de ez most más volt. Leültem, hátha elmúlik majd magától, de csak rosszabb lett. Egy idő után feltűnt, hogy nem érzem a kezem, vagyis érzem, csak mintha egy idegen testrész lenne, és nehezebben is mozgott. Majd mikor megpróbáltam felállni, a lábam is cserben hagyott. A teljes jobb oldalam idegen volt. Szerencsére egyik kolléganőm éppen előttem ment el, így rá estem.

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel pont az Idegsebészeten dolgozom, ezért jókor voltam jó helyen. Lefektettek egy ágyra, és ekkor már a beszédem sem volt az enyém. Tudtam mit szeretnék mondani, de nem jött ki a számon a szó. Az arcom jobb oldala  "lógott ". Nagyon ijesztő volt. Először egy idegsebész vizsgált meg, majd mikor az orvosoknak is feltűnt, hogy egyre romlik a beszédem, levittek egy MR vizsgálatra. Ekkor már valahol éreztem, hogy ez egy stroke. Sok hasonló beteggel találkoztam a munkám során. A vizsgálat közben már egyáltalán nem éreztem a kezemet. Gyenge voltam és kétségbeesett, hiszen még csak 28 éves vagyok, van egy 5 éves fiam, akit fel kell nevelnem.


 

A vizsgálat után a mentősök már vártak rám. (Ezt szintén annak köszönhetem, hogy kórházban dolgozom.) Az egyik doktor mondta, hogy van egy vérrög a fő agyi eremben, amit azonnal el kell látni. Azt mondta a 400 ágyasban már várnak rám. Nem is nagyon fogtam fel, hogy ez velem történik. Kolléganőm közben értesítette nővéremet, aki szintén kórházi dolgozó. Ő már várt rám, majd ő szólt a férjemnek is. A mentő szirénázva kb. 5 perc alatt odaért. Már vártak. Rögtön megkaptam az életmentő infúziót. Ebben az infúzióban olyan gyógyszer van, amivel feloldják a vérrögöt. Ahogy folyt az infúzió, egyre jobban lettem. Kezdtek visszajönni a szavak, az érzés a kezembe. Még így is, hogy kórházban lettem rosszul, 2 óra telt el mire megkaptam a kezelést. Szerencsére nem maradt nagy agyi károsodás. A beszédem sokáig volt akadozó. Sokszor még most is keverek szavakat. A kezem sokszor zsibbad, három ujjam érzéketlenebb maradt. A frontokat nagyon megérzem, de élek és ezért hálás vagyok.

Látok rengeteg stroke-os beteget, akik sokkal rosszabb állapotban vannak. Ez egy jel volt, hogy figyeljek magamra jobban. Azóta vérhigítót kell szednem nap mint nap. Ez sok mindent megváltoztat. Állandó lila foltok, ha megütöm magam, erősebb menstruáció. Egy kisebb vágás is sokkal jobban és sokkal tovább vérzik. Fogorvoshoz sem mehetek csak úgy. A vérhigítót át kell állítani, ami hasba adandó injekciót jelent. Nemrég felmerült bennünk, hogy szeretnénk még egy babát, hiszen fiatalok vagyunk. A neurológusok nem tiltották, hiszen fizikai akadálya nincs. Annyit mondtak, hogy javasolt a császárral való szülés. Nőgyógyásszal is beszéltem, meg haematológusal. Ők azt mondták, hogy a próbálkozástól végig hasba kell adnom a vérhigítót. Majd szülés után is, amíg szoptatok. Szóval nem egyszerű dolog, de azt hiszem megéri. Ugyan új generációs gyógyszert szedek, de nincsenek adatok arról, hogy van-e magzatkárosító hatása. Szóval inkább az injekció. Rengeteg kérdés van bennem. Rengeteg félelem. De ezek ellenére rengeteg izgatottság és öröm, hogy baba lehet a családban. A történet egyenlőre itt tart. Remélem még idén sikerül teherbe esnem, és minden rendben lesz.

Nehéz döntés. Merjen az ember belevágni vagy sem? Hiszen már van egy aki számít rád, akinek szüksége van rád. Ez mellett pedig rágja a füled, hogy mikor lesz kistestvér. :) Ha sikerül a babaáldás, megírom majd a várandósság és szülés történetét is. Szorítsatok!

 Barbara, egy 28 éves pécsi anyuka"


Ha ismerjük a stroke tüneteit, az a saját, vagy szeretteink életét mentheti meg. Íme a legfontosabb tudnivalók:

Mi az a stoke?

Agyvérzésről, vagy stroke-ról  (népiesen szélütésnek, vagy gutaütésnek is nevezik)  akkor beszélünk, ha valamely agyi terület vérellátása olyan mértékben gyengül, hogy az ottani sejtek pusztulni kezdenek. Az agyvérzések nagy százaléka oxigénhiány miatt következik be, amit vértelen stroke-nak is neveznek. Ilyenkor általában egy vérrög elzárja az agy egyik artériáját, és az idegsejtekhez nem jut elég tápanyag és oxigén, így néhány perc alatt elhalnak. Az agyvérzések kisebb csoportja (20%-a) a vérzéses stroke csoportjába tartozik. Ebben az esetben az agy valamelyik ere megreped, vérzés jelenik meg, mely nyomja az agyat, illetőleg hiányos lesz az adott ér által biztosított agyterület vérellátása. 

A stroke főbb tünetei:

  • szokatlanul erős fejfájás
  • hányinger, hányás
  • hirtelen kialakuló szédülés, egyensúlyvesztés, mozgási zavarok
  • az arc, a kar, vagy a láb általában egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége
  • az egyik testfél zsibbadása 
  • az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása
  • hirtelen kialakuló beszédzavar, beszédképtelenség
  • hirtelen elhomályosuló látás
  • zavartság, memóriazavar, a térbeli tájékozódás, illetve az érzékelés zavara.

A stroke felismerése:

1. Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! − ez az egyik feladat, amit érdemes végrehajtatni egy stroke-gyanús beteggel. Hisz, ha arca aszimmetriát mutat, vagyis az egyik oldal ernyedt, akkor gyanakodhatunk stroke-ra.
2. Emeltessük fel vele egyszerre mindkét karját! Amennyiben nem sikerül végrehajtani mindkét karral egyformán, s az egyik végtag lehanyatlik, az is kísérő tünet lehet.
3. Ismételtessünk vele egy egyszerű mondatot! Ha a szavak összefolynak, nem találja a megfelelő szavakat, akkor még egy fontos tünettel állunk szemben.
4. Kérjük meg: öltse ki a nyelvét! Ha nyelve egyik vagy másik oldalra félreáll, akkor sajnos nagy eséllyel stroke-ja van a betegnek.

Ne felejtsük el: a szélütés utáni első órák kulcsfontosságúak, ezért akkor is hívni kell a mentőket (104), ha a fenti tünetek közül akárcsak egyet is észlelünk.
 

Öszeállította: Gellén Nóra (Pécsimami)

Várjuk olyan anyukák történeteit, akik stroke-on estek át, illetve agyvérzés után vállaltak kisbabát. Írjatok az info@imami.hu email címre, vagy szóljatok hozzá a cikkhez!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére