Jelenlegi hely

"Nálunk mindig történik valami"- család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Mindig úgy éreztem hogy meg kell felelnem az elvárásoknak, de közben rengeteg olyan dolog volt, amiben igenis jó voltam, amiben igenis sikeres tudtam lenni, de azok nem azok a dolgok voltak, amit az iskolában vártak tőlem. Mert a gyerekeim kreatívak voltak, önállóan gondolkodtak azt az iskola nem szerette. De a gyerekeim boldogultak, és boldogok voltak, nekem az jelentette a legnagyobb boldogságot. Az egyik fiam 3 iskolát váltott, mire azt merem állítani, hogy most érzi jól magát, most van jó helyen. (Láss csodát jól is teljesít!) Meg kell tanulni elfogadni az ő érzelmeiket, az ő vágyaikat. Én akkor vagyok jól, ha azt látom, hogy ők jól érzik magukat a bőrükben. És az aztán tényleg mindegy, hogy kőműves, vagy jogász. (Nekem diplomásnak, iszonyú kín volt ezt elfogadni, hogy a gyerekem nem szeret tanulni.!)
Most egy kicsit bajban vagyok a kommunikációval, mert kamaszok a fiaim, és nem mindig találom meg velük a hangot. Talán azért is figyeltem fel erre a pályázatra.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Most, hogy már kamaszok, talán az, hogy megtegye azt, amit kérek. Nagyon nehezen működik ez a dolog. Általában veszekedés a vége. Itt valamit nagyon rosszul csinálok. Bár az is igaz, hogy az apjuk nagyon konfliktus kezelő, így minden konfrontáció rám marad. De ha hagyok időt, hogy fél óra múlva ezt és ezt kellene tenni nem csinálja, ha azonnal kérem nem csinálja.Ha veszekszem az a baj, ha kérem, "majd később"! Naaagyon tehetetlen vagyok evvel. Az a baj, hogy én inkább megcsinálom, csak ne halljam az állandó kifogásokat. (A nagyobbik fiamtól elvettem a gépet, és akkor hajlandó megcsinálni amit kérek! ) De én kitartok azért, mert azt gondolom, hogy előbb-utóbb megtanulja, hogy mindenkinek tenni kell a saját környezete rendjéért, a szerettei együttéléséért. A család ne működik magától.bb az a hiszti, ami azért folyik, hogy megtegy amit kérek, pl. A reggeli felöltözés...

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Miért szeretnék?- hogy jobb legyek, hogy meg tudjam mutatni a lányaimnak, hogy hol van az elakadás, hogy megtanulják, hogy mit lehet jobban csinálni, hogyan kell jobban csinálni az ő gyerekeiknél. Meg kamaszokkal dogozom egy iskolában. Hátha többet tudok segíteni, ha jobb a kommunikációm.

 

A feltöltött kép illusztrávió, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére