Jelenlegi hely

Több mint 720 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvét

Soha ennyien még nem kaptak ingyen tankönyvet, mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő csütörtökön Nagykátán, a Mátray Gábor Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón.

Miután a 2014/15-ös tanévben 1,3 millió tanulónak csöngetnek be, a gyerekek 60 százaléka jut hozzá ingyenesen a könyvekhez, köztük az első és második osztályosok, a nagycsaládosok gyermekei, valamint a szociálisan rászorulók - tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tankönyvek a korábbi évekhez viszonyítva jóval olcsóbbak, átlagosan 400-450 forintba kerülnek. Összességében körülbelül 20 százalékkal kerülnek kevesebbe, egy átlagos tankönyvcsomagért 11 ezer forintot kell fizetni.

Arany László Tamás, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tankönyvek kiszállítása rendben megy, 96 százalékuk már 4200 iskolába megérkezett, pénteken pedig a hátralévő közel 200 intézmény is megkapja a diákok számára összeállított egyedi csomagokat.

Mint kitért rá, a könyvkiadók a tankönyvek zömét július 31-ig beszállították a Kello raktáraiba, jelenleg mintegy 30 ezer könyv hiányzik, ezeket a lehető leghamarabb eljuttatják az iskolákba.

A könyvek kiszállításánál sok segítséget kaptak a helyszínt biztosító BM dolgozóktól, míg a helyi közfoglalkoztatottak a csomagok pakolásánál mentesítették a tankönyvfelelős pedagógusokat - mondta Arany László Tamás.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére