Jelenlegi hely

Szülők, akik alig várják már az iskolakezdést

A sulikezdés okozta féktelen örömképeket mutatunk be, néhányon hatalmasat nevettem. De most itt a lehetőség, hogy te is küldj be nekünk egyet! Nincs más dolgod, csak küldj nekünk egy vicces sulikezdős fotót, magadról és a gyerekekről. A beküldők között értékes családi nyereményeket sorsolunk, attól függően, melyik megyében élnek. A fotókhoz íme néhány ötlet:

A fotókat a "Sulikezdés öröme" jeligére küldjétek be a

kecskemet@imami.hu

címre! Határidő 2016. szeptember 15.

Nem tudom szülő társaim, hogy vagytok ezzel, de én akkor is imádom a nyári szünetet, bármilyen hosszú is, és bármennyire nehéz is megoldani a gyerekek elhelyezését. Örülök, hogy gyerekeim nyáron kipihenhetik magukat, nem kell naponta tanulniuk, kötelezően beosztott időrend szerint élniük, reggel korán kelniük és végtelenségig sorolhatnám még az előnyeit. Nem okoz traumát az augusztus, hogy mikor jön már végre el a szeptember, inkább lavírozok a saját érzelmeim és a gyerekek érzelmei között. Mert ugye mit mond a gyerek augusztus vége felé: - utálom, az iskolát, nem akarok menni… ilyenkor én próbálok valami szép emléket felidézni benne, hogy egy pici szikráját is elültessem bennük, hogy igenis a sulit is lehet várni és attól, hogy még vége a nyárnak nem dől össze a világ!

Persze azt sem tartom szülői abberációnak, ha valaki nem ért velem egyet, és alig várja már, hogy gyerekei végre ne az ő szárnyai alatt cseperedjenek tovább a nap 24 órájában.

Suli kezdést okozta féktelen örömképeket mutatunk be, néhányon hatalmasat nevettem:

Első nap az iskolában

forrás

Első nap az iskolában

forrás

 

És, hogy megérkezett, az első nap a suliban!  Hahaha nem tudtam ellenállni Ez azt mindannyian tudjuk én nagyon fog hiányozni Her (talán?)

forrás

Első nap az iskolában

forrás

 

A húgom és én is vett egy első nap az iskolában Picture

forrás

Anyai örömtánc miután felszáll a gyerek a buszra :)

 

Írta: M.Mariann Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére