Jelenlegi hely

Startol a Diákolimpia GameTime – A félbeszakadt Diákolimpia® szezonban online játékot indít az MDSZ

Otthon is elvégezhető kihívások formájában, Diákolimpia GameTime néven indított játékos felhívása keretében kívánja a tanévben félbeszakadt versenysorozatát népszerűsíteni a szervező Magyar Diáksport Szövetség.

A nyolc sportágban ma rajtoló öthetes program összesen 72 kihívást tartalmaz, amelyet a sportágak kiválóságai mutatnak be a gyerekeknek, többek között Baji Balázs, Böczögő Dorina, Lékai Máté és Háfra Noémi. A projekt az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága támogatásában valósul meg.

A koronavírusjárvány miatt március 11-én félbeszakadt a Diákolimpia® idei versenysorozata, és eddig az időpontig sajnos mindössze a versenyek 20%-ában sikerült bajnokot avatni. A rendkívüli helyzetben meghozott döntés nyilván rengeteg diáknak és felkészítő tanárnak okozott szomorúságot, hiszen hosszú hónapok, sőt évek befektetett munkája veszett így kárba erre a szezonra. A Magyar Diáksport Szövetség a versenysorozat félbeszakítása óta azon dolgozott, hogy a jelenlegi korlátozásokhoz igazodva a lehetőségekhez mérten kárpótolja a sportoló, versenyezni szerető diákokat. Az új, online formában működő, otthon is teljesíthető challenge-eket tartalmazó, Diákolimpia GameTime néven futó program nyolc sportágban – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, torna, atlétika és multisport – került meghirdetésre. Az egyes kategóriákban három nehézségi fokozatban 9-9 kihívást kell teljesíteni a diákoknak a tanév végéig folyamatosan, és a teljesítésekről szóló videókat fel kell tölteni a program weboldalára: www.gametime.diakolimpia.hu.

A leglelkesebb résztvevő diákok, a legtöbb tanulót bevonó pedagógusok sportszer és sportruházat díjazásban részesülnek.

A kihívások a Diákolimpia III-IV. korcsoportjának életkorához (11-14 év) igazodnak, így a játékban hivatalosan ez a korosztály tud részt venni, hiszen az ezekben a korcsoportokban induló tanulók rendszerint az összes diákolimpiai résztvevő mintegy felét teszik ki.

A programhoz örömmel csatlakoztak az érintett sportági szakszövetségek, valamint a sportágak legismertebb hazai képviselői: a kézilabda kihívásokat Háfra Noémi és Lékai Máté, a futball gyakorlatokat többek között Vincze Ottó, Juhász Roland, Nagy Ádám, a kosárlabda challengeket Studer Ágnes, a röplabdát Szakmáry Gréta, a tornát Böczögő Dorina, az atlétika feladatokat Baji Balázs, az asztalitenisz kihívásokat Majoros Bence válogatott sportolók mutatják be, a multisport kihívások közzétételére pedig Dombi Rudolf kajakozó olimpiai bajnok vállalkozott. A programot az MDSZ saját közösségi média csatornáin népszerűsíti: a Diákolimpia Facebook-on, az MDSZ YouTube csatornáján, és a fiataloknak szóló DO60 Instagram és Tiktok csatornákon.

Nagy lelkesedéssel vágunk bele ebbe az új programba, amellyel a sportolni, versenyezni szerető gyerekeket és tanáraikat is szeretnénk megszólítani.” – nyilatkozta Balogh Gábor, az MDSZ elnöke. „Az idei Diákolimpia® szezont ugyan nem tudtuk befejezni, de bízunk benne, hogy az izgalmas feladatok, a challenge-ekre invitáló példaképek és az értékes jutalmak megmozgatják a gyerekeket és tanáraikat is, és ha diákolimpiai bajnokokat nem is hirdetünk, de rengeteg ügyes résztvevőt tudunk majd díjazni a tanév végén!” A regisztrációért két értékes nyeremény: egy iPhone és egy PS PRO játékkonzol kerül kisorsolásra, a sportágak legügyesebb versenyzői többek között válogatott felszereléseket, fülhallgatókat, sporttáskákat nyernek, a sikeresen toborzó pedagógusok pedig saját maguk mellett, az iskolájuknak szóló értékes sportszervásárlási utalványokat szerezhetnek. A részletes program a részvételi szabályzattal együtt a www.gametime.diakolimpia.hu oldalon olvasható.

Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére