Jelenlegi hely

Méhnyakszűrésre 480 millió forintot csoportosít át a kormány

A kormány 480 millió forintot csoportosít át a védőnői méhnyakszűrés idei finanszírozására - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában.

A határozat szerint a védőnői méhnyakszűrés idén jelentkező többletkiadásának fedezetére csoportosít át csaknem félmilliárd forintot a kabinet a gyógyító-megelőző ellátás céltartalékának terhére.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tavaly novemberben közölte, hogy folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot. A program indulásától a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.

Mosolygó védőnők

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon.

A méhnyakszűrés kiterjesztését segítő uniós projekt októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat. A cél, hogy 2018 végéig lehetőség szerint minden védőnő szerezze meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzéséhez szükséges képesítést.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére