Jelenlegi hely

Megnyílt a kukorica-útvesztő Kiszombor mellett

Július 19. és augusztus 23. között várják a barangolókat, játszani vágyókat az 4,5 hektáros kukoricatáblában. A Makó közelében található labirintus hétvégenként éjfélig van nyitva.

Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában. Az útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.

Már 16 éve várják a kalandvágyó útvesztősöket a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai. A labirintusban a helyes útvonal 2 és fél kilométeres. Aki ezt megtalálja, kényelmes sétával alig egy óra alatt bejárhatja. A sorok helyét kézi erővel vágták ki, 300 munkaórával alakították ki az útvonalat a kukoricaföldön. 


Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tíz centis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé. A növények magassága eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja.

A labirintus a kukorica betakarításáig, augusztus 23-ig látogatható.

"Az első útvesztőt 2004-ben, Ferencszállás határában alakították ki, akkor még kukutyini kukorica-útvesztőnek hívták. Később azonban jobban megközelíthető helyre, Kiszombor mellé költözött a rendezvény, azóta is ott található minden évben. Az egyesület mindig igyekszik más-más ötlettel előrukkolni a labirintus mintáját illetően. Volt már az útvesztő boszorkány, bölény, csodaszarvas és turulmadár alakú is. Ez persze csak a légi fotókon vehető ki." – olvasható a delmagyar.hu oldalon. 

Idén a mottó: a Bolygók éve, mivel olyan mértékű a planéták együttállása idén, ami csak 15-20 évenként ismétlődik. Erre a témára fűzik fel az idei útvesztő történetét, eseményeit. 

Várható programok az útvesztőben:

  • bolygóképek - KIÁLLÍTÁS A ROTUNDÁBAN
  • Bolygók turistaútján bolygómakettek megtekintés
  • Hintóval az útvesztőbe
  • Hétpróbázás a kukoricásban - a csillagászati feladatokhoz segítség lesz az útvesztő területén tablón.
  • Vívás bemutató és játszó gyerekeknek
  • Kutyás bemutató  
  • Kisteleki Gergely solymász bemutatója
  • Csillagászok
  • Tűzoltó emelőkocsi ÉS BEÖLTÖZÉSI LEHETŐSÉG
  • Kungfu bemutató
  • A Rónay-kastélynál talált tárgyak megtekintési lehetősége

Nyitvatartás

2025. július 19. - augusztus 23.

vasárnap - csütörtök: 17-21 óra
péntek-szombat: 17-24 óra

Belépés adománybelépővel, amivel az egyesület következő évi közösségi, kulturális, hagyományápoló programjainak megvalósítását és a kör tevékenységét támogatja.

Adománybelépő
felnőttek: 1000 Ft
14 év alatt: 500 Ft

Helyszín: Kiszombor külterület, Óbébai út – Kübekháza felé vezető út, a község központjától 2,5 km-re

Forrás: MTI, utveszto.com

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére