Jelenlegi hely

Könnyítik a bölcsődei elhelyezést, az örökbefogadás utánkövetését és az árvaellátás igénybevételét

Az Országgyűlés kedden fogadott el törvénymódosításokat a nagycsaládban, egyszülős családban élő és a védelembe vett gyermekek bölcsődei elhelyezésének könnyítése, az örökbefogadást követő utánkövetés időpontjának kedvezőbb meghatározása, az árvaellátás megállapítására vonatkozó szabályok kedvezőbbé tétele és a családi pótlék megosztásának könnyítése érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.


 

Novák Katalin közleményében azt írta, a nagycsaládos, azaz három vagy több gyermeket nevelő szülők munkavállalását sok esetben gátolja, hogy gyerekeiket csak nehezen tudják bölcsődében elhelyezni, ezért írták elő, hogy a bölcsődei felvétel során a nagycsaládos szülők gyermekeit előnyben kell részesíteni, ha a szülők igazolják, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyban állnak.

Az egyedülálló szülők gyermekeit azért vonták be a kedvezményezettek körébe, mert a szülőnek mint egyedüli családfenntartónak még fontosabb, hogy minél előbb munkába állhasson és így gondoskodni tudjon gyermeke eltartásáról - tette hozzá. A védelembe vett gyerekek esetében pedig azért indokolt az előnyben részesítés a felvételkor, mert sokszor - a veszélyeztetettség okának megszüntetése érdekében - a gyámhatóság kötelezi a szülőket arra, hogy vegyék igénybe a gyermekek napközbeni ellátását - írta.

A közlemény szerint a védelembe vett gyermekek bölcsődei elhelyezését azzal is segítik, hogy a következő nevelési évtől - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a tartósan beteg vagy fogyatékos, a három- vagy többgyermekes családban élő, az átmeneti gondozásban lévő, az ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett, valamint a nevelésbe vett gyermekek mellett - számukra is térítésmentes lesz a bölcsődei gondozás.

A bölcsődei ellátás 2017-ben induló átalakításához kapcsolódóan fogadták el azt törvénymódosítást, amely szerint a mini bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelőknek is jár a közalkalmazotti törvényben szereplő 25 nap pótszabadság, ami jelenleg a bölcsődében dolgozókat illeti meg, valamint rendelkeztek a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak hasonló időtartamú pótszabadságáról is - közölte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az örökbefogadott gyermekek családba illeszkedésének könnyítésére a kötelező utánkövetés első időpontját a korábbi két hónap helyett fél évben, a második időpontot egy év helyett másfél évben határozták meg, illetve rögzítették, hogy ezen időtartamokon belül az örökbefogadók kérelmükre bármikor részesülhetnek utánkövetésben. Szintén az örökbefogadás elősegítő változás, hogy amennyiben a gyermek folyamatban lévő örökbefogadása valamilyen okból meghiúsul, akkor a gyámhatóságnak automatikusan újra örökbefogadhatóvá kell nyilvánítania a gyermeket, így rögtön megkezdődhet a kiajánlása más örökbefogadó családokhoz.

Az árvaellátásra vonatkozó szabályozás úgy módosul, hogy ezentúl akkor is a kérelem benyújtásának időpontjától folyósítják az ellátást, ha elhúzódik a rokoni kapcsolatot igazoló bírósági eljárás. A módosítás előtt csak az ítélet kihirdetését megelőző hat hónapra lehetett visszamenőleg igényelni az ellátást - jegyezte meg.

Azt írta, tovább pontosították a gyermekápolási táppénz szabályait is, ezentúl egységes lesz az egyedülálló szülők által nevelt gyermekekre, illetve a családban nevelt gyermekekre igényelhető táppénz időtartama, így pedig a táppénz összegének szabályai is áttekinthetőbbé válnak. A módosításban átláthatóbban sorolják fel a csecsemőgondozási díjra (csed) jogosultak körét, valamint a jogosultság fennállásának időtartamát, segítve ezzel a jogalkalmazást. Az elvált szülők esetében a családi pótlék megosztásának könnyítésére a bíróság döntése helyett a szülők megegyezését helyezi előtérbe. Az a szülő pedig, akinek gyermeke azért nem tudja a tankötelezettség lejártát követően folytatni tanulmányait, mert valamely betegség miatt nem képes önálló életvitelre, új jogcímen válik jogosulttá a nevelési ellátásra.

Közölte, a nyugdíj mellett dolgozók adminisztrációs terheit csökkentik azzal, hogy jövő évtől már nem kérelemre, hanem hivatalból állapítják meg nekik járó nyugdíjnövelést. Ha a jogosult meghal, mielőtt a növelést megkaphatta volna, a hozzátartozó az özvegyi nyugdíj megállapításakor kérheti a nyugdíjnövelés megállapítását, így az özvegyi nyugdíjat már az emelt összeg alapján állapítják meg részére.

Szólt arról is, hogy kedvezőbbé tették a gyógyszertárakat működtető vállalkozásoknak előírt, 50 százalékot meghaladó gyógyszerészi tulajdoni hányad megszerzését segítő Patika Tőkeprogram elérhetőségének feltételeit.

(MTI)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére