Jelenlegi hely

Keddig lehet jelentkezni középfokú központi írásbeli felvételire

December 9-éig jelentkezhetnek az általános iskolások központi írásbeli felvételi vizsgára. Az erre szolgáló jelentkezési lapot abba a középiskolába kell eljuttatni, amelyben a diák szeretné megírni az írásbeli feladatokat.

Az Oktatási Hivatal szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, csaknem ötszáz középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken.

A hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli vizsgáit a magyar nyelvi és a matematikai kompetenciákat mérő, központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok alapján, országosan egységes eljárásrend szerint kell megszervezni.

Ha a középiskola nemzetiségi nevelés-oktatást folytat, akkor helyben készített, nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsort használhat, de köteles a központi matematika írásbeli vizsga eredményét figyelembe venni, és ekkor is meg kell szerveznie a központi írásbeli vizsgát mindkét tantárgyból. A központin kívül más írásbeli vizsgát nem követelhetnek meg az iskolák.

A szükséges jelentkezési lap a www.oktatas.hu honlapról letölthető - ez azonban nem tévesztendő össze azzal, amelyet a középfokú iskolákba jelentkezésre kell majd használni.

Az írásbeli vizsga feladatlaponként 45 perces, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet kell tartani.

A központi írásbeli vizsgákat a nyolc és a hat évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára január 17-én 10 órától, a pótló írásbeli vizsgát pedig január 22-én 14 órától kell megszervezni. Utóbbit azok írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet központi írásbeli vizsgát.

Az eredményről a vizsgát szervező középfokú iskola február 5-éig közvetlenül tájékoztatja a diákokat.

A középfokú felvételivel kapcsolatos minden információ megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján – www.oktatas.hu – a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2014/2015. tanév) menüpontban. Ugyanott megtalálhatók az írásbeli vizsgát szervező intézmények listái, és letölthetők a jelentkezési lapok is - írta az Oktatási Hivatal.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Ugrás az oldal tetejére