Jelenlegi hely

Kapszulagardrób három lépésben

A kapszulagardrób kialakítása cseppet sem bonyolult feladat, egyúttal nagyon is jó irány, ráadásul a fenntarthatóság elveivel is harmonizál. Az alábbiakban három lépésben bemutatjuk, miként hozható létre egy tökéletes ruhatár!

1. Funkcionalitás

A kapszulagardrób lényege, hogy az átlag ruhásszekrényekhez képest jóval kevesebb ruhadarabbal operál, ugyanakkor azok a modellek, amik szerves részét képezik a „kapszulának”, több tekintetben is megfelelőek. Például a funkcionalitás az egyik olyan jellemző, ami elsőbbséget élvez, és amire történetesen a Helly Hansen női téli kabát kitűnő példa. A gyártó mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a modelljei ellenálljanak a különböző időjárási kihívásoknak. Ennek az előrelátó, strammságra építő hozzáállásnak manapság látni csak igazán a hozadékát, amikor a meteorológia egyáltalán nem kiszámítható, sőt azt sem túlzás állítani, hogy abszolút kiszámíthatatlan. Így, bár télen az előző években túl sok fejtörést nem okozott a hó, vagy az ónos eső, ez napjainkra jelentősen megváltozott. Nem elég, hogy viszonylag gyakoriak a havazások, de a mínuszok is támadnak, úgyhogy a funkcionális öltözködés immár nem pusztán azoknak kifizetődő taktika, akik kapszulagardróbra vágynak, bár nekik mindenképpen az. Ez tehát az első lépés, olyan modellek összeválogatása, amik maximálisan funkcionálisak, megfelelnek az évszaki sajátosságoknak, egyúttal kombinálhatóak is.

2. Stílusosság

Az eredeti Champion pulóver nőies fazonja kétséget sem hagy afelől, hogy a trendi fellépés a kapszula gardrób kedvelőinek az életéből sem hiányozhat. Sőt! Ez a második lépés. A stílusosság megteremtése az öltözködésen keresztül. Ez egyébként egyszerű, és nagyszerű folyamat, hiszen nincsen másra szükség csak azon ruhaneműk összeválogatására, amik kellem tekintetében pontosan azt képviselik, ami egyénileg befutó, tetszetős, és természetesen stílusos. Azok a variációk különösen ideálisak, amiknek a megjelenése nemcsak éppen most divat, hanem vélhetően az is marad.

3. Sokoldalúság

Végül, de nem utolsó sorban megérkeztünk a harmadik lépéshez, ami jól példázza, egyúttal rávilágít a kapszulagardrób esszenciájára. A sokoldalúság azt jelenti, hogy bár a szekrényben nincsen ezernyi ruha, aminek aztán persze fele kihasználatlanul lóg a fogason, ám azok a modellek, amik adottak, funkcionálisak, stílusosak és sokoldalúak, azaz az élet számos területen bevethetőek. Céges rendezvények, baráti találkozók, családi összejövetelek, randevúk… Jöhetnek az elfoglaltságok, nincsen olyan program, amire ne lenne alkalmas a fellelhető darabok valamelyike. Ez a típusú szabadság, amikor evidens, hogy nincs lehetetlen, de ehhez mégsem kell fenekestül felforgatni a világot, és felhalmozni megannyi felesleges ruhadarabot, elképesztő érzés, és egyébként az értéke felbecsülhetetlen.

Ha pedig már az értékeknél tartunk, mindez a mentalitás úgy teljesíthető ki a leginkább, ha minőségi ruhaneműkre, azaz megbízható gyártókra esik a választás, mert így nem pusztán a jelenlegi, aktuális helytállás borítékolható, hanem a hosszú távú strapabírás is, ami újfent megtérülő befektetéssé varázsolja a beruházást.

-SZPONZORÁLT TARTALOM-

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére