Jelenlegi hely

Ingyen szén-monoxid-érzékelők a katasztrófavédelemtől

Játékot indít hivatalos Facebook-profilján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), ahol 200 szén-monoxid-érzékelőt lehet nyerni - tájékoztatta az OKF helyetteses szóvivője pénteken az MTI-t.

A játék február 1-jétől a https://www.facebook.com/bmokf.hivatalos címen érhető el két héten keresztül, a berendezések értéke egyenként 10 ezer forint - közölte Mukics Dániel. Közlése szerint azt követően döntöttek a játék elindításáról, hogy szinte mindennapossá vált a szén-monoxid-mérgezés.

Csak 2016 januárjában hetven alkalommal riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, csaknem ötvenen szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést, öt emberen pedig már nem lehetett segíteni - tette hozzá.

Elmondta: a katasztrófavédelem országos tűzmegelőzési bizottsága az egyik legfontosabb feladatának tekinti a szén-monoxid-mérgezéses esetek számának visszaszorítását és az emberek széles körű tájékoztatását ebben a témakörben.

Az érzékelőket azok nyerhetik el, akik a különböző feladatokat a legjobban teljesítik. Február 1-jétől 14 napon keresztül napi 14 érzékelő talál gazdára, a játék utolsó napján pedig 18 érzékelőt lehet megnyerni.

Forrás: MTI

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére