Jelenlegi hely

Családi tetőtér-beépítésekre is jár a kiemelt összegű csok

A többgenerációs ingatlan kialakításához a fiatalok jogosultak az új lakásokra szóló támogatási és hitelösszegekre január 1-jétől.

Többgenerációs otthonok létrehozását is támogatja a kormány, azaz a tetőtér-beépítésekre a kiemelt összegű csokot lehet igényelni 2021. január 1-jétől – jelentette be Novák Katalin családügyi miniszter, aki szerint ezzel felteszik a koronát az otthonteremtési programra, „befejezik az építkezést”.

A miniszter szerint gyakori élethelyzet, hogy egy családban egy ház tetőterét beépítenék. Az igénylés feltétele az lesz, hogy a nagyszülőktől önálló, más tulajdonban lévő, külön bejáratú otthon jöjjön létre konyhával, fürdőszobával, lakótérrel. További kikötés, hogy egy gyermek esetén legalább 40, két gyermeknél 50, három vagy több gyermeknél 60 négyzetméter legyen az alapterület.

Novák Katalin hangsúlyozta, a csok általános szabályai vonatkoznak erre az esetre is, azaz meglévő gyermeknél nincs életkori határ, a vállalt gyermekeknél viszont legfeljebb 40 éves lehet az anya.

A vissza nem fizetendő támogatás egy gyermeknél 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, háromnál 10 millió forint. A kétgyermekesek ehhez felvehetik a legfeljebb tízmillió forintos támogatott kölcsönt, a háromgyermekesek pedig akár 15 millió forintot.

Ezt se felejtsétek:

Otthonfelújítási programot is indít a kormány január elsejétől. 

A legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek, vagyis a kivitelezés és az anyag árának felét számla ellenében átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig.

– ismertette a program egyik új elemét Novák Katalin. Ez a 2021. január elseje után megkezdett felújításokra vonatkozik majd.

Bármilyen felújítást tervez a család, a kormány ezt támogatja; legyen szó energetikai korszerűsítésről vagy a fürdőszoba, illetve a konyha, vagy az önálló otthon felújításáról – tette hozzá a miniszter.  Példája szerint egy hatmillió forintos otthonfelújításnál hárommillió forintot spórolhat meg minden gyermekes család.

- Kecskemétimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére