Jelenlegi hely

Tanköteles, de nem iskolaérett? Mit tehet a szülő azért a plusz egy év oviért?

Mit tehetnek a szülők, ha gyermekük tankötelessé válik, de még nem iskolaérett a valóságban? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a „plusz egy év óvoda” kérelmezéséről.

2022-ben az idei tanévre január 18-ig volt ideje kérvényezni a szülőknek az egyéves halasztást. Több mint 21 ezer kérvény érkezett be az Oktatási Hivatalhoz eddig a határidőig és a kérvények nagy részét el is fogadta a hivatal.

A 2020 év elejétől életbe lépett új eljárás a korábbi iskolakezdési eljáráson változtatott. Jelenleg hat éves kortól kötelező az iskolakezdés, valamint az iskolaérettségi vizsgálatok szabályai is módosultak. Azóta eltelt két év, de még mindig sok a bizonytalankodó szülő. Megpróbáltuk összeszedni a legfontosabb kérdéseket, és információkat.

  • Hogyan számoljuk az óvodás gyermek tankötelezettségét?

Ha egy óvodás adott év augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptember 1-től tanköteles lesz.

  • És mit lehet tenni akkor, ha még nem iskolaérett?

A szülő kérheti az Oktatási Hivataltól, hogy a gyermek még egy évig óvodában maradhasson. Ezt maximum egy alkalommal és egy tanévre lehet kérni, „hosszabbítás” pl. két évre akkor sincs, ha például egy sajátos nevelési igényű gyermekről beszélünk.

  • A halasztó kérelmet meddig és hogyan kell beadni?

Az idei 2022/23-as tanévben 2023. január 18-ig lehet a kérelmeket benyújtani.
Az ehhez szükséges űrlap elérhetp 2023. január 1-től január 18-ig az ohtan.oh.gov.hu oldalon.
Fontos: Mindez a szülő feladata, az óvoda nem intézi a tankötelezettség halasztását.

A kérelem beadható:

  • Ügyfélkapun keresztül és
  • postai úton is (postacím: Oktatási Hivatal, Budapest 1982)

Az Oktatási Hivatal az Ügyfélkapus megoldást javasolja, úgy rövidebb lesz az ügyintézés időtartama.

  • Mi kell a kérelembe, mit tartalmazzon?

Szükségesek

  • ​a különböző alapadatok a gyerekről és a szülőről,
  • egy indoklás arról, miért kérik a szülők a plusz egy év óvodát.

Bár nem kötelező, érdemes mellékleteket csatolni a kérelemhez: 

Szülői Hang Közösség – amely évek óta segítséget nyújt a tankötelezettség halasztásában szülőknek – szerint ilyen lehet háziorvosi vagy szakorvosi papír, vélemény pedagógiai szakszolgálattól, ha a gyerek volt ott korábbi vizsgálaton. 
Lehet kérni írásos véleményt az óvodapedagógusoktól, a logopédustól, gyógypedagógustól, fejlesztőpedagógustól, mozgásterapeutától, pszichológustól, védőnőtől, sőt magán úton is lehet végeztetni iskolaérettségi vizsgálatot.

„Arról azonban nincs hivatalos információ, hogy mindezeket hogyan veszik figyelembe, mit fogadnak el és mit utasítanak vissza indokként; nem lehet előre tudni, hogy mi elegendő és mi nem. Általánosságban elmondható, hogy a szakorvosi és korábbi szakszolgálati véleményeket nagyobb eséllyel veszik figyelembe az Oktatási Hivatalban, de a szempontok akár megyénként is eltérőek lehetnek” – írja a Szülői Hang Közösség.

  • Mi történik azután, ha a kérelem elment?

Az Oktatási Hivatalnál a benyújtott indoklás és mellékletek alapján elbírálják a kérelmet.

Ha azokból nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a gyermek fejlettségi szintjét, pedagógiai szakértői vizsgálatot rendelnek el.

„A szakszolgálati vizsgálatokról részben pozitívak a tapasztalatok: az esetek többségében részletesen meghallgatják a szülőket is, és a gyermek érdekét szem előtt tartva döntenek. Sajnos azonban nem mindig ez a helyzet: bár ritkább esetben, de előfordul, hogy a szülőket érdemben meg sem hallgatják, és csupán a gyermek értelmi képességei alapján hoznak egy felszínes és sablonos döntést, pedig gyakran a további egy év óvodára nem a gyermek értelmi képességeinek fejletlensége, hanem például érzelmi vagy szociális éretlensége, gyenge monotóniatűrése vagy fejletlen mozgáskoordinációja miatt van szükség” – írja a Szülői Hang.

  • Mekkora eséllyel kapja meg a gyermek a plusz egy évet?

A Szülői Hang összesítése szerint az Oktatási Hivatal a kérelmek több mint 90 százalékát elfogadta – egy részüket egyből, más gyerekeknek szakszolgálati felülvizsgálat után adta meg az engedélyt a plusz egy évre. Olyan csak ritkán fordul elő, hogy az Oktatási Hivatal szakszolgálati vizsgálat nélkül, azonnal elutasítja a szülőt.

  • Mit lehet tenni, ha mégis elutasítanak?

Fellebbezni lehet, de csak bírósági úton, és az esetek nagy többségében nem hoz sikert.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ugrás az oldal tetejére