Jelenlegi hely

Kiterjeszti oktatóprogramját az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Az előrejelzések szerint 5-10 éven belül nem lesz olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol ne lenne cukorbeteg gyermek.

Tervei szerint az általános iskola alsó tagozatában tanító, diabéteszes gyermekekkel kapcsolatba kerülő pedagógusokra is kiterjeszti oktatóprogramját az idén tízéves Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

A cukorbetegség terjedése ellen küzdő nonprofit szervezet 2013-ban indította el Belevalók néven ingyenes edukációs programját pedagógusok, elsősorban óvónők és kisgyermeknevelők számára azzal a céllal, hogy felkészítse őket a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 17 helyszínen már több mint 1200 pedagógus vett részt a képzésen.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kedden együttműködési megállapodást írt alá a legfontosabb magyar diabétesz szakmai szervezettel, a Magyar Diabetes Társasággal (MDT) és az egyetlen magyar vércukormérő-gyártó céggel, a 77 Elektronika Kft.-vel - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A tervek szerint a partnerekkel együttműködve nemcsak a képzés szakmai hátterét erősítik, hanem a következő tanévtől az iskolai alsó tagozatban tanító pedagógusokra is kiterjesztik a programot. Ha egy oktatási intézménybe cukorbeteg gyermek kerül, a Magyar Diabetes Társaság közreműködésével a regionális gondozóhely szakorvosa is bekapcsolódik az ismeretek átadásába, és a pedagógusok, szülők konkrét kérdéseinek megválaszolásával, valamint tanácsokkal segíti a gyermek minél szakszerűbb ellátását.

A Belevalók indításának célkitűzése az volt, hogy 2-3 éven belül az ország minden részébe eljusson a program, és minél több pedagógus szerezzen ismereteket a cukorbeteg gyermekek gondozásáról. Az előrejelzések szerint 5-10 éven belül nem lesz olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol ne lenne cukorbeteg gyermek.

A közleményben kitérnek arra is, hogy az alapítvány idén immár negyedik alkalommal rendezi meg a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének közreműködésével. A verseny mostantól nyílt, tehát olyan cukrászdák is nevezhetnek június 12-ig, amelyek nem ipartestületi tagok. Idén is csak egészséges tortarecepteket - azaz fehér liszt, és hozzáadott cukor nélkül készült tortákat - várnak. Az amatőröknek, házikuktáknak kiírt háziverseny szintén júniusban startol.

Az alapítvány programjai közül a már hagyományos Cseppont Patikahét május 18-án veszi kezdetét. Ennek keretében a már megszokott vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett mérőeszközökre és tesztcsíkra vonatkozó akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával ellátott gyógyszertárakban. Ezzel egy időben kezdődik az Egyszer Élünk Körút, az alapítvány ingyenes szűrőkörútja a legismertebb gasztro- és kulturális fesztiválokon, valamint családi napokon.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére