Jelenlegi hely

Kisgyermekesek foglalkoztatása: előny a munkáltató számára

Az eddigi adatok alapján folyamatosan bővül a munkahelyvédelmi akcióterv támogatásával foglalkoztatott kisgyermekes szülők száma, de a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint ennél a célcsoportnál még jobban kiaknázhatók a kedvezmények.

Az NGM az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a magyarországi munkáltatók már másfél éve szociális hozzájárulási adó mentesen foglalkoztathatják a kisgyermekeseket. Az adóhivatal adatai szerint májusban közel 30 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe ezt a kedvezményt. Közülük 28 ezer után munkahelyvédelmi akcióterv keretében, és majdnem 2 ezer ember után még 2012-ben kiváltott és idén még le nem járt Start Bónusz kártyával.

A havi adatokból kitűnik, hogy az igénybevevők száma folyamatosan bővül. Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a közlemény szerint úgy véli, van még a munkáltatóknak kiaknázatlan költségmegtakarítási lehetőségük e területen, mert a kedvezményben részesülőknél többen jöttek vissza az elmúlt 3 évben GYES-ről. A munkáltatók tavaly tudták először a GYED-ről, GYES-ről vagy GYET-ről a munkába visszatérő anyákat járulékmentesen foglalkoztatni. 2012-ben Start Bónusz kártyát igényelhettek munkába állásuk előtt ezek a szülők és akik ilyen kártyával rendelkeztek, azok után egy évig nem kellett 27 százalékos járulékot fizetni.

A tárca kifejti: 2013-ban a kedvezményrendszer átalakult, a Start Bónusz rendszer helyett a Munkahelyvédelmi Akció keretében egyszerűbb módon, a korábbinál több kedvezményhez juthatnak a munkaadók. Az idén már nemcsak azok után az alkalmazottak után jár támogatás, akik a munkába állás előtt megszerezték a jogosultsági igazolást, a foglalkoztatók annál sem veszítik el e lehetőséget, aki a munkakezdés után folyamodik igazolásáért. 2013. januárjától a gyermekgondozási díj folyósítását követően, illetve a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt e munkavállalók után a foglalkoztatás első két évében a munkáltatói teher 28,5 százalék helyett nulla, a foglalkoztatás harmadik évében pedig 14 százalék - hangsúlyozza az NGM.

A szociális hozzájárulási adóból történő kedvezmény érvényesítéséhez szükséges, hogy a munkáltató rendelkezzen az anyasági ellátást folyósító szerv által kiadott igazolással, amit a munkavállaló kérésére bocsátanak ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kisgyermekes munkavállalók részére GYED esetén a kormányhivatalok egészségbiztosítási szakigazgatási szervei, vagy a társadalombiztosítási kifizetőhely, GYES, GYET esetén pedig a Magyar Államkincstár igazgatóságai, vagy a családtámogatási kifizetőhely állítja ki igazolást.

Az igazolások kiadása gördülékenyen zajlik - írja az NGM, hozzátéve, hogy mivel az idei munkahelyvédelmi akcióbeli kedvezmény a munkaerő-piacra történő visszatérés után 3 éven át érvényesíthető, a Start Bónusz pedig csak egy évig járt, ezért tudnak olyan munkáltatókról is, akik a Start Bónusz kártya lejárta után a Munkahelyvédelmi Akció keretében folytatják a járulékkedvezmény igénybevételét. A támogatás az első két évben havi 28 500 forint a 100 000 forint, vagy azt meghaladó bérű alkalmazottak után, a harmadik évben pedig havi 14 500 forint.

Az EUROSTAT adatai szerint 2012-ben 190 ezer olyan anya dolgozott Magyarországon, akinek a legfiatalabb gyermeke még 6 évesnél kisebb, így látható, hogy érdemes odafigyelni erre a területre a vállalatok vezetőinek és élni a Munkahelyvédelmi Akció nyújtotta kedvezményekkel - olvasható a közleményben.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére