Jelenlegi hely

Novák Katalin: 230 ezerrel több gyermek étkezhet ingyen

Szeptembertől napi háromszori ingyenes étkezést biztosítanak a bölcsődés és óvodás gyermekeknek!

Jelentősen, 230 ezerrel nő azon bölcsődés és óvodás gyermekek száma, akik szeptembertől ingyenesen kapnak napi háromszori étkezést - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton.

Az államtitkár óriási emelkedésnek nevezte a változást, jelezve, hogy azoknak is térítésmentesen jár majd az étkezés, akik eddig féláron jutottak hozzá.

Megerősítette, hogy az érintettek körébe tartoznak a nagycsaládosok, a beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek és testvéreik, valamint azon családok is, ahol a jövedelem nem haladja meg az egy főre eső havi nettó 90 ezer forintot.

Novák Katalin tájékoztatása szerint a kormány "nem turkál az emberek zsebében", önbevallásos alapon kell nyilatkozatot tenni a jogosultságról.

Szólt arról is, hogy a szeptemberi kezdés miatt az idei évre 3,5 milliárd forint többletforrást állít be a kormány a költségvetésbe.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy szeptembertől napi háromszori ingyenes étkezést biztosítanak a bölcsődés és óvodás gyermekeknek. Elmondta, hogy csak a leggazdagabb szülőknek kell térítési díjat fizetniük, az ingyenes étkezés pedig 320 ezer gyermeket érint majd. A várható költség évente 12-13 milliárd forint lesz - mondta.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére