Pár-kapcsolat – kapcsolódó párok

Ha visszaemlékszem a kislányommal otthon töltött időszakra, nálunk is előfordultak konfliktusok, nehéz helyzetek a párommal. Például az időgazdálkodásról – mivel én egész nap otthon vagyok, jut időm minden tennivalóra: főzés, bevásárlás, mosás, takarítás és még foglalkozni a gyerekkel is. Legalábbis a párom így gondolta, ezt várta el.

Ismerős?

Voltak vitáink, amikor megpróbáltam meggyőzni arról, hogy próbálok mindent megoldani, de egy napba nem fér bele minden tevékenység, nem sikerül végezni naponta minden tennivalóval.

A „beszélgetés” végén, ha nem sikerült megnyugtatóan rendezni a dolgokat (úgy, hogy mindenki elégedett legyen), mindketten rosszkedvűek lettünk, és velem előfordult, hogy duzzogva elvonultam, és onnantól befejeztük a helyzet „kezelését”.

Nem is igazán tudtam elmondani, mit érzek, milyen kihívást jelent ez a napi időgazdálkodás, és hogy azt gondolom, hogy jó lenne, ha ő is többet segítene ebben.

Ami akkor nem ment, ami komoly kihívást jelentett nekem (és gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül), hogy egyrészt a kapcsolatban vegyük figyelembe, és teljesítsük a másik fél igényeit, de közben ne feledkezzünk el a saját szükségleteinkről sem.

Mi az, ami segít a párok közötti kommunikációban?

1. Az első és legfontosabb szerintem az asszertív kommunikáció.
   Világosan és érthetően meg tudom fogalmazni a másik fél számára, hogy mit szeretnék, mi az én igényem. Fontos a játszmák elkerülése, amikor is különböző módokon próbáljuk magunknál tartani az irányítást (pld az érzelmi zsarolás, vagy amikor tudomást sem veszünk a másikról, vagy a mártíromság – nem ezt érdemlem…).
   
   Ehelyett küldjünk énüzeneteket a másik felé – ezzel megfogalmazzuk saját érzéseinket/vágyainkat anélkül (és ez nagyon fontos), hogy közben a másikat hibáztatnánk, ítélkeznénk róla vagy fenyegetnénk. Egyszóval nem minősítjük a másik felet, hanem tényszerűen közöljük az érzéseinket, nem hárítjuk át a felelősséget a párunkra. Pld. Azt mondja a feleség a férjének: „Soha nem lehet rád számítani itthon!” Ehelyett az énüzenet így hangzik: „Úgy érzem, hogy az itthoni tennivalók nagy része rám hárul az utóbbi időben. Segítségre lenne szükségem. Meg tudnánk beszélni, milyen feladatot tudnál vállalni?” Ugye hogy egészen más? 
    
2. Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy önmagunk, illetve a párunk introvertált vagy extrovertált.
   Ez két személyiségtípust jelöl, akik másként kezelik a stresszt, a konfliktusokat. Az introvertált nehezebben mutatja ki az érzelmeit, inkább magába forduló, egy vita során ezért az extrovertált fél akár „elnyomhatja” az introvertált társát. Az extrovertált érvényesítheti akaratát a másikkal szemben (többet beszél, erőteljesebb érzelmi reakciókkal), ha nincs tisztában a másik működésével, azt hiheti például, hogy meggyőzte a párját, pedig ő csak „alkalmazkodott”.
    
3. Ne söpörjétek a szőnyeg alá a problémákat! 
   Ha úgy érzed, hogy valami zavar, nem érzed jól magad, ne rágd magadat belül. Mondd el a másiknak, mit érzel (alkalmazva az 1. pontban leírtakat). Saját tapasztalatból tudom, hogy a „nem megbeszélés” csak a gondok időbeni eltolását jelenti, egyfajta elkerülést. Azt is átéltem már, hogy a másik fél reakciójából én próbáltam kitalálni, hogy mi volt a mögöttes szándék. Nem mellesleg erre időt és energiát pazaroltam, ahelyett hogy megkérdeztem volna, miért reagált úgy ahogy.
    
4. Fogadjuk el a másikat.
   Ez azt jelenti, hogy közös megoldást keressünk, mindkét fél alkatának és igényeinek figyelembevételével.
   Figyeljünk oda a másikra, adjunk időt is a beszélgetésre és közeledjünk a másik felé. A legjobb, ha a beszélgetéshez nyugodt körülményeket teremtünk, csak egymásra figyelünk, nem nyomkodjuk a telefont, és nem nézzük félszemmel a TV-t (még a focimeccset sem).

Remélem, hogy a fentieket elolvasva sikeres, eredményes beszélgetéseket folytattok mindenféle témában a párotokkal. Ha maradtak megválaszolatlan kérdések, vagy mélyebben szeretnétek foglalkozni ezzel a témával, keressetek meg a megadott elérhetőségeim egyikén.