Persze a csodatevést is, mint mindent, gyakorolni kell. Sosem lesz tökéletes, ne is várjuk el magunktól. Ne omoljunk össze, ha nem pontosan úgy sikerül minden, ahogy elterveztük ‒ mert akkor sokszor fogunk összeomlani. Az évek során egyre rutinosabbak leszünk, és kevesebb hibát követünk el, mint kezdő Angyalka/Mikulás/Jézuska korunkban.
A csoda létrejötte nem azon múlik, hogy beleszakadnunk-e a csoda-csinálásba. A siker egyedüli, megbízható jelzőrendszere a gyerekünk. Ha csillog a szeme, nevet, vagy sikongat a boldogságtól, akkor a csoda-tevő akciónk sikeres volt.
Klasszikus hiba, amit a sok szülő elkövet – mi ebben élen járunk, pedig 14 év szülőség alatt már sokat fejlődtünk –, hogy hatalmas durranást akar, túlbonyolítja a dolgokat, sok melóval és nagyfokú stresszel.
Egy jó tanács (and it’s a tweetable!)
„Az egyszerű csoda is csoda – csak olyat varázsolj, amit szívesen és újra meg újra meg tudsz ismételni.” P. Gy.
Érdemes csak olyat bevállalni, amit minden évben teljesíteni tudunk, hiszen az első csoda a következő évben már elvárás.
Hadd meséljem, el, mi hogyan húztuk magunkat a csőbe, többszörösen is. Okuljatok a mi hibáinkból!
Rögtön december elsején kezdetét veszi a 24 napos kihívás
Az Adventi naptár
Amikor a legnagyobbak is kicsik voltak, úgy próbáltuk garantálni a kis csomagok épségét, hogy azokat elérhetetlen helyre – a függönykarnisra ‒ aggatják az angyalok, és mindig csak egy zsákocska csúszik le a majd’ földig érő aranyszálon, ahonnan azt reggel le lehet akasztani, és a benne talált apró finomságokat igazságosan szétosztani.
A szemfüles olvasó itt rögtön négy öngólt is felfedezhet:
- Az angyalok hozzák ‒ azaz titokban kell odacsempésznünk a zsákokat a helyükre.
- Olyan helyre hozzák, ahol nem érik el a gyerekek ‒ tornamutatványra van szükség a zsákok felkötözéséhez, és a naponta (pontosabban éjjelente) való lejuttatásához.
- A gyerekek akasztják le ‒ minden reggel összevesznek, aznap ez kinek a joga
- El kell osztani a zsákban találtakat ‒ az ötéves ikreknek minden évben egy hétbe telik megérteni, hogy mindenkinek jut a finomságokból, nem ehetik meg ők egyedül az összeset.
Ráadásul a mindennapos akció miatt a lebukás veszélye is óriási.
Az akció menete nálunk: Egy székre, illetve az arra felpúpozott mesekönyvekre állva, néma csendben hajtom végre minden éjjel a lecsúszó zsák aranyszálra való kötözésének műveletét. (Ez persze semmi az első éjszakához képest, amikor felaggatni kell mind a 24 zsákot.)
Minden második éjjel, akció közben felriad egy-egy gyerek a nyikorgásra, vagy ki tudja mire. Én ilyenkor a falhoz lapulok, próbálok beleolvadni a függönybe, és mozdulatlanul, lélegzetvisszafojtva várom, vajon visszaalszik vagy felébred. Ezt nálunk nem olyan könnyű megállapítani, mert a gyerekeim alvajárók és gyakran beszélnek álmukban. Pár napja szívinfarktust kaptam, mikor egyszer egyikük hirtelen felült az ágyban, és rám ordított: „Mindent tudok!” Majdnem leestem a székről, megmerevedtem, kezemben a zsákocska, egy pillanat alatt levert a víz. De a következő pillanatban újra kiáltott: „Elég volt!” Azzal visszafeküdt, és szuszogott tovább.
Minden második felriadás viszont felébredéssel végződik, ilyenkor leugrom a székről, és reménykedem, hogy nem látta, hogy azon álltam. Amint visszaalszik, felébred egy másik gyerek is, azt is elaltatom. Mikor, kb. hajnali egy óra felé mindenki alszik – Apa is – újra fellopakodom a lépcsőn, és néma csendben, lélegzetvisszafojtva befejezem az aznapi akciót.
A másik veszélye a módszerünknek, hogy elalszom, mielőtt lecsúszna az aznapi zsák, vagy pedig egyszerűen csak elfelejtettem – mint legutóbb pár napja. Borzasztó érzés az ébresztőóra csörgése utáni tizedmásodpercben arra riadni, hogy „Basszus, a zsák!” Ilyen gyorsan máskor nem sikerül kipattannom az ágyból. Felrohanok és próbálok azelőtt cselekedni, mielőtt valamelyik felébred.
A második kihívás
Jön a Mikulás!
Az előző években a Mikulással kapcsolatban a gyerekeink nagyon szkeptikusak lettek. A nagyok már felvilágosultak, de a picikben még sok kérdés felmerült:
Most akkor Télapó vagy Mikulás? Piros ruhás-nagyszakállas és sok van belőle, vagy egy és láthatatlan?
A mi bevált válaszunk erre:
A Télapók járnak az utcán, jönnek az oviba, anya munkahelyére. Ők csak beöltözött „apukák”, akik segítik a Mikulás munkáját. A boltokban veszik a Télapó-csokit, szaloncukrot, megénekeltetik a gyerekeket.
A Mikulás Szent Miklós. Éjjel jár, rénszarvasszánon, és a jó gyerekek csizmájába-cipőjébe rejti az ajándékot – ami nem nagyobb (vagy nem sokkal), mint ami belefér a lábbelibe.
Tíz évig ezt sem jól csináltuk.
Az esti bősz csizmapucolás után minden gyerek a gyerekszobába, a saját ágya fölött levő ablakpárkányra tette a csizmáját.
Éjszaka, a töksötétben, bámulatos ügyességgel kellett az édességeket, banánt, mandarint, apró ajándékot a csizmákba gyömöszölni – halkan, zörgésmentesen, úgy, hogy ne boruljon az egész az alvó gyerek nyakába.
Természetesen ilyenkor későn alszanak el, a végtelenségig próbálnak ébren maradni, hátha megleshetik a Mikulást. Misinek ez egyszer majdnem sikerült. Épp, amikor az ágya mellett ágaskodva próbáltam a már teli csizma tetejére egyensúlyozni egy kindertojást, felült az ágyban, és egyenesen rábámult a kiosztásra váró finomságokkal megrakott kosárra. Aztán rámnézett és egy másodpercig egymást bámultuk. Legalább ötféle magyarázat futott át az agyamon. De Misi megszólalt:
‒ Elkaptad a Mikulást?
‒ Mikulást? ‒ próbáltam magamról elterelni a gyanút.
‒ Hát ott vannak a kezedben az ajándékok! ‒ azzal elkezdett turkálni a kosárban.
Hosszas rábeszéléssel sikerült meggyőzni, hogy ne nyúljunk a kosárhoz, hanem aludjon vissza, hadd rakja bele a csizmába az ajándékokat a Mikulás. Hajnali egyig tíz percenként benéztem a gyerekszobába, de Misi az izgalomtól nem tudott elaludni. Végül felhúztam az órát hajnali 3-ra – akkor végre sikerült befejeznem a csizmatöltő akciót.
Misi reggel dagadt a büszkeségtől. Részletesen elmesélte, hogyan buktattuk le (ő meg én) a Mikulást – akit természetesen meglátott, mielőtt az kisurranhatott volna a szobából.
Az esetet elmeséltem a húgomnak, aki megállapította, hogy nem sok eszünk van.
Miért nem az előszobában sorakoznak a csizmák? Tééényleg… Azóta ott sorakoznak, és jóval egyszerűbb lett a Mikulás dolga.
A harmadik, és legnagyobb kihívás
A boldog karácsony!
A csodának van egy nélkülözhetetlen összetevője: a titok. Ha az ez hiányzik, oda a varázslat.
Titokban kell tartani az ajándékok helyét, a karácsonyfát, az egész folyamatot, amíg csak lehet. Ez nem mindig sikerül.
Eleinte mi mindent de mindent titkoltunk, mert nálunk mindent az angyalok készítettek elő.
Aztán (az alábbi listában sorban haladva) az évek során egyre több feladatot átvettünk tőlük, mert a gyerekek számának (és évszámának) növekedésével logisztikailag lehetetlen volt megoldani az angyalok zavartalan munkavégzését.
- Ünnepi mézeskalácsok sütése
- Lakás feldíszítése
- Karácsonyfadíszek készítése/bekészítése
- Ünnepi asztal megterítése
- Karácsonyfa kiválasztása, házhozszállítása
- Karácsonyfa lebontása és eltűntetése
Ami máig maradt az angyalok feladata:
- Karácsonyfa feldíszítése
- Ajándékok
- Csilingelés, hogy megjött a Jézuska
Így csak addig kell a gyerekeknek más elfoglaltságot találni (banda-mozi a kultúrházban, vagy szánkózás, ha van hó), amíg a fa elkészül. A film végére így még én is odaérek… Idén Misikém fent akar maradni velem, hogy segítsen díszíteni. Nehezemre esett rábólintani – úgy érzem, ezzel egy korszak véget ér.
De Misit boldoggá teszi, hogy adhat – hogy ő is adhatja a csodát. És, hosszútávon, azt hiszem, ez a legfontosabb.
Örüljünk, hogy van mit és van kinek adnunk: ajándékot, figyelmet, szeretetet, csodát. Angyalként, Mikulásként, Jézuskaként, Önmagunkként.
Kedves csodálatos Anyukák, Apukák, Nagymamák, Nagypapák, Dédimamák, Dédipapák! Áldott, békés, boldog, nyugodt és stresszmentes karácsonyt kívánok nektek!
A szerző: Patak Gyöngyvér
www.patakgyongyver.hu
Öt fiú anyukájaként, feleségként, hiszem, hogy boldogan élni családban lehet igazán, gyereket nevelni pedig csak humorral lehet – legtöbbször magunkon nevetve. A boldogságot persze nem várni kell, hanem megteremteni. Ez nem könnyű, nem is mindig sikerül, de én naponta próbálkozom. Tarts velem!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
