Jelenlegi hely

Szakmai döntés született: elindulunk a kilencosztályos általános iskola irányába

Valóban szükség van 9 osztályra, valóban ez a megoldás, hogy könnyítsünk a gyerekek helyzetén?

Balog Zoltán a székesfehérvári pedagógiai szakszolgálatok hete című rendezvénysorozaton beszélt arról is, hogy „a "gyermekút" tekintetében mindig az átmenet a legnehezebb, vagyis bölcsődéből óvodába, óvodából iskolába, vagy általános iskolából a következő szintre kerülni.
 
Ott sok "képesség elveszik", ezért a legutóbbi kormányülésen fontos szakmai döntés született arról, hogy elindulnak a kilencosztályos általános iskola irányába, ami "egyfajta preschool-t (előiskola) jelent", mert a szakmai viták ebbe az irányba mutatnak” - közölte.


Hangsúlyozta, hogy a bevezetését komoly társadalmi vita fogja megelőzni, miközben a szükségességéről egyre inkább szakmai konszenzus van.
A tervek között speciális tanulmányi program van, de arról még viták zajlanak, hogy négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat vagy 3+3+3 éves általános iskola lenne-e a jó megoldás - tette hozzá.

Forrás: MTI


 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére