Jelenlegi hely

Tíz dolog, amit eltanulhatunk a gyerekeinktől

A világ folyását elnézve lehetne ez akár száz is, de most csak tíz olyan dolgot sorolunk fel, amiben érdemes lenne példát venni a gyermekekről.

Mozogni jó!

A gyermekek kimeríthetetlen energiákkal rendelkeznek, néha még nézni is fárasztó, ahogyan egy pillanatra sem képesek megülni a fenekükön. Mert ők még tudják, hogy a mozgás igazi örömforrás. Valahol és valamikor mégis ellustulunk, és a mozgás örömét felváltja a kanapé nyújtotta – igaz, kellemes – semmittevés.

A megkérdőjelezés

Szülőként ez néha elég fárasztó, ugyanakkor érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy igenis kérdezzünk, és ne fogadjunk el mindent csak azért, mert azt egy, a ranglétrán felettünk álló személy mondja. A gyermekek még tudnak és mernek kérdezni.

Elszántabban játszanak, mint dolgoznak

Az élet végül is jó dolog, és azért van, hogy élvezzük. A munka az élet nagyon fontos része, de ha elfelejtünk játszani, ha elfelejtünk izgalmas, érdekes dolgokat kitalálni, akkor mire fel az egész, nem igaz?

A képzelet határtalan

Aki tartózkodott már huzamosabb ideig gyermek társaságában, az pontosan tudja, hogy az emberi képzelet elképesztő dolgokra képes, bármiből bármit varázsolhatunk vele. Lehet a szőnyegből tenger, belőlünk herceg, hercegnő, jegesmedve vagy divattervező. Legalábbis a gyermekek szemével nézve a világot. Felnőttként ez már nehezebben megy, de néha igazán megpróbálhatjuk elengedni magunkat.

Bízzunk az ösztöneinkben!

Felnőttként nagyon vigyázunk arra, hogy ne bántsuk meg mások érzéseit, az elvárt módon viselkedjünk, és ez rendben is van így, hiszen ez a társadalmi együttműködés, együttélés egyik alapja. Ugyanakkor nem árt néha emlékeztetni magunkat arra a gyermekre, aki nem akart puszit adni az ellenszenves ismerős néninek.

Néha cselekedhetünk örömből is

Különösen a közösségi média uralta időben néha nem árt, ha eszünkbe jut, hogy néha tehetünk valamit csak úgy, szimplán a cselekvés öröméért is, anélkül, hogy azonnal megosztanánk a Facebookon vagy az Instagramon.

A lelkifurdalás-mentes fagyizás esete

A súlyával állandó harcban álló felnőtt talán már nem is emlékszik arra, hogy egy fagylaltot vagy tortaszeletet úgy is meg lehet enni, hogy az embernek közben nincs lelkifurdalása. Tényleg van ilyen. Próbáljuk ki! Üljünk le és együnk, egyszerűen azért, mert jó!

Egy ölelés sok problémát megold

Az emberi érintés, egy ölelés a legjobb fájdalomcsillapító, legyen szó fájós lábról, bevert könyökről vagy sajgó lélekről. Egy kis összebújás, egymás megölelése néha többet ér bármilyen orvosságnál vagy terápiánál.

A megbocsátás művészete

Az embernél szülőként néha elszakad a cérna, és kiabál, amit aztán persze pár perc múlva már megbán, és aggódva gondol arra, vajon a gyermeke mit szól majd a kirohanásához. Annál nagyobb és kellemesebb a meglepetés, amikor rájövünk, hogy a nagy összekapás után pár perccel a gyerek úgy jön és bújik hozzánk, vagy poénkodik, mintha mi sem történt volna. Az ember ezt rosszabb pillanataiban akár az ő semmibevételének is veheti, pedig a dolog ennél egyszerűbb: tudni kell megbocsátani és túllendülni a dolgokon.

Az önkifejezés szabadsága

Kék törzsű fa? Háromkezű kígyó? Lila macska? Miért is ne! Néha nekünk sem ártana szabadjára engedni a kreativitásunkat, és olyannak látni a világot, amilyen a képzeletünkben, és nem olyannak, amilyen a valóságban. Még az is lehet, hogy boldogabbak lennénk.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére