Jelenlegi hely

Erzsébet 2014: szociális üdülési pályázat nagycsaládosoknak

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kiírta jövő évi pályázatait: a 2014-ben harmadik évébe lépő Programra az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredményből 3,5 milliárd forintot biztosít - jelentette be Navracsics Tibor a Cafeteria 2014 című konferencián, ahol egyebek közt az Erzsébet-utalvány jövőjéről is szó esett.

 

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az Erzsébet-program célja kezdettől fogva az volt, hogy a szolgáltatókhoz beérkező profit azokhoz jusson el, akiknek talán kevesebb lehetőségük van a kikapcsolódásra, nyaralásra. Az Erzsébet-program alapvető jellemzője a szociális felelősségvállalás, ennek köszönhető, hogy az elmúlt időszakban összesen negyedmillió ember jutott pihenési lehetőséghez, köztük 100 ezer olyan gyermek, akik egyébként talán nem jutottak volna el nyaralni - mondta Navracsics Tibor, és hozzátette, a jövő évi kiírások - amelyekre január 2-tól lehet pályázni - már megtekinthetők az Erzsébet-program honlapján.

Guller Zoltán, az Erzsébet-programért felelős miniszteri biztos a konferencián elmondta: két év elteltével több mint kétmillióan használják az Erzsébet-utalványt, amelyet közel 55 ezer elfogadóhelyen lehet beváltani. A miniszteri biztos kiemelte, hogy több mint negyedmillióan vettek részt eddig az Erzsébet-programban, amely azonban nemcsak a számokról szól. A harmadik évébe lépő Erzsébet-program keretében összesen 62 pályázat kerül kiírásra, amely az első évhez képest több mint kétszeres bővülést jelent a pályázati kiírások számát tekintve. Ezen belül 4 szociális üdülési pályázatot hirdet meg az Alapítvány: nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok részére. Az idei év újdonsága a nyugdíjasok számára meghirdetett fürdőbelépésre jogosító kiírás, ami több mint 50 fürdőhelyszínen vehető igénybe. Véleménye szerint, az Erzsébet-program az egyik legsikeresebb eszköz az állam szociális felelősségvállalásának érvényesítésére.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya hatása a magyar gazdaságra című előadásában kiemelte: a családi adókedvezménnyel korrigált, arányos egykulcsos adórendszer után a második legnagyobb horderejű, adórendszert érintő intézkedés az utóbbi években a cafeteria rendszer átalakítása volt, amely jó az embereknek, a vállalkozásoknak - mert megerősíti a vendéglátást, a turizmust - és jó az államnak is. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az államtitkár úgy vélte, a piaci szereplőkkel közösen sikeresen alakult át a cafeteria rendszer, amely európai minta is lehetne arra, hogyan lehet piaci alapon szociális szempontokat is figyelembe véve egy ilyen rendszert működtetni.

Dara Péter, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója a Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben című előadásában ismertette a DEVISE és az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. közös felmérését. A válaszadásban 1206 cég vett részt, melynek több mint fele magyar vállalkozás. Az előző évekhez képest pozitív változás, hogy a részt vevő cégek 62,2 százaléka átlagos évet zár, a válaszadók kisebb része - mindössze 0,7 százaléka - bércsökkentést tervez 2014-ben. Dara Péter kiemelte, hogy a bérfejlesztéssel kalkuláló cégek átlagosan 5,3 százalékkal emelnek. Az utóbbi évekhez hasonlóan a béren kívüli juttatások közül a legnépszerűbb az Erzsébet-utalvány, amelyet a SZÉP Kártya követ.

Kocsmár Kornél, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. vezérigazgatója az Erzsébet-utalvány jövőjével kapcsolatos tervek bemutatása című előadásában elmondta: 2013-ban a társaság 120 milliárd forintos forgalmat realizált, szemben a tavalyi 83 milliárd forinttal. Az ügyfélkör több mint 200 ezer új munkavállalóval bővült. A vezérigazgató szólt arról is, hogy 2014-ben a társaság a munkáltatóknak nyújtott szolgáltatásainak kibővítését tervezi, továbbá megjelenik a mobil alkalmazás, amely az Erzsébet-utalványokról szóló általános információk és a Cafeteria kalkulátor mellett az elfogadóhelyek térképes keresőjét is tartalmazza. Az aktuális vagy kiválasztott pozíció alapján megtalálhatóak lesznek a különböző típusú Erzsébet-utalványokat beváltó üzletek. A szerződött elfogadóhelyek részére ad olyan lehetőséget is, amellyel egyszerűen ellenőrizhetik az utalványokon szereplő vonalkód érvényességét.

 

Forrás: erzsebetprogram.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére