Jelenlegi hely

Csodák márpedig...

Valaki véletlennek vagy szerencsének nevezi, valaki bizonyságtételnek vagy isteni gondviselésnek hívja, és van, aki a sorsnak vagy angyali segítségnek tulajdonítja azokat a "csodaszerű pillanatokat", amikor egy percre úgy érzed, Hoppá, valaki mégiscsak figyel rám! 

Neked van ilyen sztorid? Tudod, amire kapásból azt mondják: Na, téged aztán szeret a Jóisten! Becsüld meg magad!

Mesélek az életemből hármat!

1. A leszakadt mennyezet

2004-et írunk, a leendő férjemmel (akkor még ő se tudta, hogy az lesz) épp kiköltöztünk szeretett albérletünkből a Fehérvári úton, és beköltöztünk az első közös, mini lakásunkba.

2 nappal(!) a költözés után remegő hangon hív a főbérlő: Lilla, maga el se tudja képzelni mekkora szerencséjük van! Tegnap este telefonált a maguk alatt lakó idős úr, hogy most azonnal feljelentést fog tenni, mert ilyen égtelen robajt nem hajlandó elviselni a tulajdon lakásában késő este. 

Mint kiderült, ahogy kiköltöztünk, rá néhány órával leszakadt a lakásban egy jókora darab mennyezet. Pontosan az ágyunk felett. 

"Ha maguk csak 1 nappal később költöznek, ott helyben meghalnak."

- tette hozzá a nő drámaian a telefonban, majd miután alaposan meggyőződött róla, hogy valóban jól vagyunk, tényleg nem szakadt ránk a plafon, megnyugodva elbúcsúzott.

Egy biztos: én azóta bárhol alszom, az első dolgom, hogy alaposan megvizsgálom az ágyam felett a mennyezetet! Nem mintha értenék hozzá, de több szem többet lát alapon besegítek a szerencsének. ;)

2. Születés

Életem legemlékezetesebb csodája a kisfiam születése. Pontosabban a terhességem 11-13. hete. 

2011-et írunk, második terhesség, tehát rutinos és nyugodt anyuka vagyok. Minden vizsgálatot pontosan ismerek, magabiztosan és otthonosan közlekedem a szülészeti osztályon, gyanútlanul viszem a soron következő labor eredményemet az orvosomnak. 

5 percre rá sírva jövök ki.

A diagnózis: a terhesség korai szakaszában szerzett CMV vírus fertőzöttség. 250-szeres eltérés a normál értéktől, a magzat valószínűleg súlyosan károsodott, a gyerek szinte biztos, hogy értelmi fogyatékos lesz.

Már ugyebár, ha úgy döntök, hogy megtartom. Mindenesetre döntsek gyorsan. Csináljunk egy kontroll tesztet, és ha az is azt igazolja, hogy baj van, akkor...

A kontroll teszt is pozitív. Akkor... most mi legyen? 

Az orvos azt mondja: maguk még fiatalok, lehet még annyi gyerekük! Én meg zokogva habogom a férjemnek: de hát én annyira tudom, hogy ez a gyerek egészséges. Egyszerűen érzem, hogy az, értsd meg! 

Másnap reggel alig hangon hívom a dokit, de a szülésznőm veszi fel. Épphogy csak kimondom "halló", Kati már kérdezi is: Mi történt Lilla, valami baj van?

Mesélem neki a búbánatom, még a végére se érek, ő már diktálja: "Toll, papír! Mondom hova menjen! Ha ez a víruslabor is azt mondja magának, hogy baj van, akkor majd gondolkodunk tovább, de addig maga csak ne aggódjon!" 

Ha aznap "véletlenül" nem a szülésznőm veszi fel azt a telefont? Ha nem vagyok olyan "szerencsés", és nem tudom meg, hogy létezik olyan, hogy falsh pozitív laborterszt? Ha nem csinál egy 3. ellenőrző tesztet is egy duplán megbízható víruslabor?

A válaszra még csak gondolni se merek... 

3. Névnapi ajándék

A harmadik sztori, egy egészen friss élményem.

Mondom a lányomnak, hogy beszéljen az apjával, idén ne készüljön semmivel a névnapomra.

Úgyis el van törve szegénynek a lába, közlekedni is alig tud most, nem kell a felhajtás, nem kell még virág se, különben se értékelem túl nagyra a névnapomat. 

Ha valamit mégis szeretenének, akkor dobjanak össze ők az öccsével egy családi naptárra. :) Ez szinte bármelyik üzletben beszerezhető, ők is tudják intézni, a tavalyi már úgyis lejárt, és én durván odavagyok ezekért a szép, tájképes fali naptárakért! Tuti siker meglepi, ezt garantálhatom! :)

Február 16., bontom a csomagom, naná, hogy ott vírit a csodás naptár, mire a lányom megszólal:

Anya képzeld az úgy volt, hogy mondtad ezt a naptár dolgot, mire másnap hittanon a tanító néni hozott nekem egyet ajándékba. Pont olyat, mint amit leírtál. Két tanuló kapott a félévi bizi után ajándékot, az egyik ez a naptár volt, szerintem ezt neked szánták fentről, tessék, neked adom! 

Véletlen? Vagy szerencse tán? Mindenestre köszönöm! Ezt is nagyon köszönöm!

Vági-Tóth Lilla

- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére