Jelenlegi hely

Ha elmúlik karácsony...

Az ünnepek, a téli szünet nagyon hamar eltelik. Olyan hamar, hogy nem is tudom utólag, hogy kihasználtam-e minden egyes értékes percét. Mert minden apró perce értékes, mint a gyerekek számára a lehulló hópelyhek. 

Idén fáradtan és kissé elgyötörten ért az ünnep előszele, bár barátainktól idén is meghallgattam, már novemberben, hogy nálam már minden biztos készen van, és mosolyogva konstatálták, mikor mentegetőztem, hogy nem, sajnos idén még semmi sincsen. 

Aztán elért engem is a hangulat (igen, a mézeskalács és a karácsonyi zenék segítettek  ), és jött vele a dekoráció és az óriási fenyő. Nálunk szuper a munkamegosztás: férfi munka, női munka, gyermekek hátráltató munkája, tökéletes egységet alkot. Nem idegeskedünk, hiszen régen megbeszéltük, hogy amire nem jut idő, az valószínűleg nem is olyan fontos, így hiányát sem érezzük majd. Az ünnep napjai olyan gyorsan elmúltak, hogy észre sem vettük. A kacarászások, a társasjáték is szép emlék már csupán. Az extra ajándék, hogy végre olvasni is tudtam. (Ha nem is újévi, de karácsonyi fogadalom, hogy minden nap olvasok majd egy-egy oldalt legalább.)

Végül egy jó szilveszteri bulival búcsúztattuk az óévet, és bele sem kezdtünk a fogadkozásokba. Se malacfarka, se kéményseprő, se szerencsepénz. A babonákból a lencse és az elsejei semmittevés maradt, előbbit kibírtam az idei gazdagság reményében, utóbbi pedig jól is jött a bulizás után. Némi családi botrány tört ki a szemét miatt, amit nem hagytam kivinni, de aztán győzött a józan ész, és a szerencsénket (vagy mit) bent hagytuk elsején a lakásban.

Bevallom, én szoktam fogadalmakat tenni. Igazi XXI. századi emberke lévén már tavaly is a telefonom jegyzet részébe írtam a következő évi megfogadni valót. Azonban most azt sem volt időm megnézni, hogy mennyire tartottam be a tavalyit, az idei pedig el sem készült. Lehet, hogy már mindegy?... Azaz nem is olyan fontos ez a fogadkozás?...

Szóval pihentem, pihentünk. Végre tényleg sikerült kicsit elszakadni a mindennapoktól, a mókuskeréktől. Aztán persze jönnek a hétköznapok újra. Nem is baj! A kis diákjaim mosolygó arcocskáját látva, érzem, tudom, hogy érdemes bemenni az iskolába, és minden nehézség ellenére velük, értük folytatni a munkát. 

Fogadalom helyett pedig ígéretet teszek magamnak, a családomnak, és a barátaimnak hogy igyekszem nagyon odafigyelni rájuk. Azoknak, akik értik, pedig csak annyit, hogy a jó is elég lesz. A tanítványaimnak ezúton üzenem, hogy mindenben találjuk meg az örömet és vidámságot, hiszen ez mindennél fontosabb!

Minden évre keresek magamnak egy jelszót, egy kis mantrát. Idénre is megtalált ez a dolog. Ezek a gondolatok vezérelnek az utamon 2016-ban:
„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget,
a hangzavarban a harmóniát,
a nehézségek közt mindig itt van a lehetőség.”

(Albert Einstein)

Mindenkinek nagyon boldog, szerencsés, örömökkel teli boldog új esztendőt kívánok! 

Budácsik Éva, tanítónő, édesanya
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére