Jelenlegi hely

Kreatív ajándék locsolóknak

Hoztunk egy szuper kreatív, könnyen elkészíthető ötletet, amit adhatsz, főleg a kis locsolóknak, de a nagyok is biztosan örülnek majd neki. Cuki nyuszis, és egyszerű nyuszis, édességes üvegcsék Mácsai-Molnár Ági tolmácsolásában.

Legyen kicsit különlegesebb!

Húsvét Hétfő reggelén kölnivel, parfümmel, hideg vízzel, esetleg szódásüveggel, egyedi, vagy klasszikus locsolóverssel felvértezve indulnak a fiúk meglocsolni a lányokat.

Ha a klasszikus hímes tojás mellett vagy helyett szeretnétek különlegesebb, kézzel készített ajándékkal megköszönni, hogy idén sem hagynak elhervadni Titeket, akkor készítsétek el valamelyik nyuszis, édességes üvegcsét, akár anya-lánya kreatív program részeként.

Cuki nyuszis, édességes üvegcse

Szükséges eszközök

  • befőttes üveg/bébi ételes üveg
  • ragasztópisztoly
  • írólap/rajzlap
  • fehér és rózsaszín filc anyag
  • fekete és rózsaszín filctoll vagy ceruza
  • olló
  • pompom

1. LÉPÉS 

Vágjunk az írólapból olyan széles téglalapot, ami körbeéri az üveget. (A magassága akkora legyen, hogy ne takarja el teljesen az üveget). Rajzoljunk a lap közepére fekete filccel szemeket, bajszokat, rózsaszínnel pedig orrot.

2. LÉPÉS

A fehér filc anyagot hajtsuk duplára és rajzoljunk, majd vágjunk ki 2 db fület. Majd a hajtás mentén ragasszuk össze ragasztópisztoly segítségével.  A rózsaszín filcből pedig vágjunk 2 kisebb fül formát (ezt nem kell duplájára hajtani) és ragasszuk rá a fehér fülekre ragasztópisztollyal.

3. LÉPÉS 

A fehér filc anyagon rajzoljuk körbe a befőttes üveg/bébi ételes üveg fedelét, majd vágjuk ki. Ezzel minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy összeállítsuk a nyuszit.

A fehér kör alakot ragasszuk a befőttes üveg/bébi ételes üveg fedelére, erre ragasszuk rá a füleket. Végül tekerjük az üveg köré a megrajzolt nyuszi arcos lapot és ragasszuk rá. Az üveg hátuljára pedig ragasszunk pompomot.  

4. LÉPÉS

Töltsük meg az üvegcsét finomságokkal (pl.: színes cukorka, kisebb tojások, csokiba mártott mazsolával) és már adhatjuk is a locsolóknak.

Egyszerű nyuszis, édességes üvegcse

Szükséges eszközök

  • befőttes üveg/bébi ételes üveg
  • ragasztópisztoly
  • fehér filc anyag vagy papír
  • pompom
  • olló
  • madzag

1. LÉPÉS

Rajzoljunk egy nyuszi formát fehér filc anyagra vagy papírra. Ezt lehet szabad kézzel, de akár nyomtathatunk is sablont hozzá.

2. LÉPÉS

Ragasztópisztoly segítségével ragasszuk az üvegre a nyuszi formát, majd a pompomot.

3. LÉPÉS

A fehér filc anyagon vagy papíron rajzoljuk körbe a befőttes üveg/bébi ételes üveg fedelét, majd vágjuk ki és ragasszuk rá.

4. LÉPÉS

Kössünk az üvegre egy csinos madzagot.

5. LÉPÉS

Ezt is töltsük meg finomságokkal (pl.: színes cukorka, kisebb tojások, csokiba mártott mazsolával) és köszönjük meg a fiúknak, hogy nem hagynak minket elszáradni.


Mácsai-Molnár Ágnes 
anyuka, feleség, időhiánnyal küszködő, sütni imádó nő - a GyorsanSüti blog szerkesztője.

www.facebook.com/gyorsansuti

 

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Ugrás az oldal tetejére