Jelenlegi hely

Idézetek, rövid gondolatok az Anyanyelvek Nemzetközi Napján

Február 21-e az Anyanyelv napja az Unesco szerint 1999 óta. Fontos, hogy felismerjük, hogy Földünk sokszínűségét a nyelvek és nemzetek tisztelete és békés együttélése mellett tarthatjuk meg.

Anyanyelvünk, a magyar nyelv nekünk talán különösen fontos, többször elnyomott népként anyanyelvünk volt a túlélés legfontosabb eszköze. Lassan elmosódnak a nyelvi határok és adigitalizáció összemossa nyelvünket egy globális nyelvvé.

Ne felejtsünk el olvasni, hogy megőrizzük nyelvi tudatunkat! Nem véletlen, hogy évszázadok óta foglalkoztatta íróinkat, költőinket anyanyelvünk szeretete. Összeválogattunk néhány ma is helytálló gondolatot, idézetet.

Ezen a nyelven hívom a szerelmet.
Ezen a nyelven szólítom a halált.
Ezen a nyelven hallgat majd felettem a csönd.
Makay Ida

Anyanyelvünk rejtélyes és végtelen, mint az élet. 
Kosztolányi Dezső: A lélek beszéde – 3. Egy aggódó anya

Anyanyelv. Nem véletlen, hogy a világ népeinek nagy részénél a nyelv fogalmát és jelentését az anyához kötik. A születés csodájához, az emberi test melegéhez, a szeretet mélységeihez, a hűséghez, a féltéshez, a befogadáshoz, a teremtéshez. Az anyanyelv öröklött vagyonunk, sejtjeinkbe szövődő tulajdonunk, az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkkal.
Dobos László

A gyermekéveink úgyszólván egymásba fonódó, okosan alkalmazott nyelvórákból állanak. 
Kosztolányi Dezső: A nyelvtanulásról

Szitkozódni az ember csak az anyanyelvén tud, ahogyan imádkozni is.
Tóth Krisztina

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. 
Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről

Az ember a nyelvében van otthon.
Sárközi Mátyás

Különös, hogy az ember mindig visszavált az anyanyelvére, ha nagyon dühös, vagy ha extázisban van.
Fegyvernepper c. film

Túl könnyen mondja ki az ember idegen nyelven, hogy "szeretlek"... Nincs annak súlya, csak az anyanyelven.
Spiró György

Balázs Gézával készült,  anyanyelvről, a dzsungelben is magyar nyelven beszélő őslakosokról és külföldi utazásairól szóló izgalmas interjúját itt találjátok, ha szeretnétek a témában elmélyülni.

ADL - Debrecenimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Min múlik gyermeked sikere?

Min múlik gyermeked sikere?

Saját magunkról alkotott hiedelmeink befolyásolják a személyiségünkről alkotott képünket, illetve, hogy mit akarunk és mit tudunk elérni az életünkben. Gondolkodásmódunk hatással van teljesítményünkre, motiváltságunkra. Sokan azt gondolják, hogy a tehetség, az intelligencia alapvetően garantálja a sikert. Bizonyosan nagy hatása van, de csak ezen múlhat, hogy ki mire viszi az életben?
A jó szó öröme

A jó szó öröme

Hiánycikk. Semmibe sem kerül, mégis nagyon sokat ér. Nélküle nehezen lehetne túlélni a hétköznapokat.
Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Ugrás az oldal tetejére