Jelenlegi hely

Az európai gyerekek még mindig napi két órát ülnek a televízió előtt

Az internet népszerűsége ellenére az európai gyerekek még mindig átlag napi két órát ülnek a tévé előtt - derült ki egy friss felmérésből.

Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában átlagosan napi két órát és hat percet néztek tévét a gyerekek az év első felében. Ez kilenc perccel kevesebb, mint 2013, és három perccel kevesebb, mint 2009 első felében - derült ki az Eurodata TV Worldwide médiaelemző portál csütörtökön megjelent gyerekekről szóló felméréséből, amelynek szerzői ugyanakkor megjegyzik, hogy a csökkenés egyik fő oka valószínűleg az idei év első felére jellemző enyhe időjárás volt.

A csökkenés nem is általános, hiszen Olaszországban a gyerekek napi tévénézésének átlagos ideje 7 perccel megnőtt 2013-hoz képest. Hozzáteszi a tanulmány, hogy a készülék előtt töltött időbe nem számították bele azt, amikor nem a televízió képernyőjén követték a tévéműsorokat a gyerekek. Spanyolországban pedig nem mérték a felvett műsorok utólagos megtekintését.

Más készülékek monitorjainak növekvő fontossága ellenére a hagyományos tévé továbbra is a háztartások kedvenc képernyője. Az év első felében a 4-14 éves francia gyerekek átlagosan napi két órát töltöttek tévénézéssel, ugyanebben az időszakban online videók nézésével havi négy órát és két percet a számítógép előtt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére