Jelenlegi hely

Tavasz és fáradtság…törvényszerű?

Feltűnt már, hogy a hosszú őszi- és téli fázós hónapokban az idő is lassabban lépked? A napokra rátelepszik a hideg időszakra jellemző puha szürkeség. Elvileg ráérünk, több az idő egymásra és saját magunkra, csak hát ott az ünnepi készülődés és rohanás izgalma, ráadásul sok családot ekkor érint, hogy a gyerek(ek) továbbtanulásához szükséges felvételikre is készülni kell. S nyilván hat ránk nem csekély számú elvárás, végső soron a jó esetben ezt a periódust jellemző pihenés újra zárójelbe kerül. 

Aztán szép lassan beköszönt a tavasz, újraéled a természet, egyre többet kapunk a napfényből, s mi vidáman tapasztaljuk a változást a környezetünkben. Mert minden erről szól, azaz illik harsánynak és fittnek lenni, hipp-hopp leadni a téli fölös kilókat és lehetőleg április végére egészséges bőrszínnel hódolni a divatnak. Ehelyett lelassulunk, bágyadtak, fáradtak vagyunk és figyelmetlenek, a hangulat pedig minimum lapos, olykor csapnivaló! Miért van ez? Miért nem tudjuk felvenni a tavaszi ritmust? Váltani kell és ez nem megy azonnal. A modern és korszerű világunkba nem fér bele a nyugalom, a lassítás. Sőt sokan képtelenek is „csak úgy” önmagáért megélni az időt.

Pedig a sokat emlegetett tavaszi fáradtság teljesen normális, nem kóros, ugyanakkor kellemetlen és a hatását valóban elszenvedjük. Számos biokémiai tény magyarázza a tapasztalt tüneteket. Hormonok, amelyek a bioritmusunkat modulálják, a hangulatunkat színezik, a pihenésünket befolyásolják

Mi is történik közelebbről? A téli időszakban a rövid nappalok során jóval kevesebb természetes fényt kap a szervezet, amely miatt az alvást szabályozó melatonin hormon termelése fokozódik, többet alszunk, kicsit lustábbak vagyunk. Tavasszal a több napfény, a hosszabb nappalok nyomán csökken a melatonin szintje, ez pedig az alvás-ébrenlét ciklusunkban okoz átmeneti zavart.

A másik fontos tényező a szerotonin, amely szükséges mennyisége híján levertek lehetünk, rosszabb esetben depresszióig fokozódó hangulatzavarba kerülünk. A téli fénytelen periódus során kevesebb szerotonin termelődik, s ez nem feltétlenül okoz ekkor még fásultságot. Jóval feltűnőbb, amikor tavasszal a kedvezőbb fényviszonyokra reagálva sem tudunk jókedvűek lenni, paradox módon pedig az örömtelenség felismerése csak tovább fokozza az elégedetlenségünket önmagunkkal szemben. Holott a több fényre beindul a fokozottabb szerotonin produkció, de sem ez a tény, sem a hatás nem lehet azonnali.

Az átmeneti periódusban „időt kér” a test, hogy a megváltozott viszonyokhoz igazítsa saját módosított reakcióit. Adjuk meg neki, amit kér, ne várjuk el, hogy varázsütésre átálljon a nagyobb fordulatszámra! 

A hormonok termelődését bizalommal hagyjuk meg a szervezetnek, bölcsen képes szabályozni a folyamatokat. Mivel tudunk biztosan segíteni?

Szükséges némi életmódváltás, amely a téli időszakban felhasznált vitamin- és ásványianyag raktárak újratöltését éppúgy jelenti, mint a nagyobb fizikai igénybevétel beépítését a mindennapokba. A szabad levegőn töltött mozgás, a lehetőség szerint természetesen, azaz gyümölcsökkel, zöldségekkel bevitt értékes anyagok gyorsan elérik a kívánt pozitív hatásukat. A készen kapott vitaminkészítményeket kevésbé tudja feldolgozni a szervezet, egy sok összetevőből álló komplex szerényebb mértékben hasznosul, mint az elvárható lenne. Az emésztőrendszer a természetes lebontási folyamatok alkalmával az egyes tápanyagokból és a szükséges egyéb mikroelemekből képes annyit felszívni, amennyi számára szükséges és kedvező.

 

Tartsuk szem előtt, hogy a gyerekek éppúgy kitettek a tavaszi fáradtságnak, mint mi, felnőttek. Az ő vitaminraktáraik is lemerülnek erre az időszakra, ami éppúgy pótlásra szorul a fentiek szerint, természetes formában. A gyerekek viszont  remekül ráéreznek a nekik fontos, őket feltöltő mozgásformákra! Csatlakozzunk hozzájuk, olykor hadd legyenek ők a programfelelősök!

Emellett érvényes minden, ami örömet okoz! Próbáljunk ki új sportot, táncoljunk, legyünk minél többet barátok, családtagok között, szerezzünk új élményeket! Maga az öröm, a mozgás is fokozza a szerotonin képzését! Nem véletlenül igénylik a kicsik a csiklandozást! Összetetten hat: mókás, nevetésre ösztönöz, a játék mellett az érintés is jótékony hatású, frissíti az egész testet!

És ha még ez sem elég? Néha engedjük át bátran az irányítást, ha a szervezet mindenek felett igényli a több pihenést, akkor kedvezzünk neki! Napközben is lehet relaxálni, 10-20 perc aktív pihenés, - akár alvás - sok esetben csodát tesz, kamatostul megtérül a befektetett idő!

Amennyiben mindezek ellenére is fennállnak kellemetlen tünetek, ha nem múlik a fáradtság, vagy feltűnő a lehangoltság, érdemes szakorvosi segítséget kérni. Nem zárható ki, hogy a tavaszi fáradtságként értelmezett panaszok mögött más okok húzódnak meg, az időszakra jellemző fokozott igénybevétel a lappangó működészavarokat felszínre hozhatja. Kivizsgálást követő személyre szabott kezelési javaslattal ezek helyrehozhatók, ha pedig speciális terápiára van szükség, orvosi konzultáció és kontroll mellett ez is megoldható.

Képek: Pixabay
Forrás: Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére