Jelenlegi hely

Négyszeresére nő a gyermekjóléti központok száma januártól

A kormány elkötelezett abban, hogy megújítsa a gyermekvédelmi rendszer elsődleges védelmi vonalát, a gyermekjóléti rendszert januártól.

Ennek érdekében négyszeresére emelik a gyermekjóléti központok számát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron, az országos gyermekvédelmi konferencián.

Czibere Károly elmondta, hogy a jelenlegi 48-ról 198-ra nő a gyermekjóléti központok száma, és járási központok jönnek létre. Hozzátette: ezzel több figyelem, több erőforrás jut a hátrányos helyzetű térségekben családgondozásra. Az államtitkár megjegyezte, hogy a változással egyetemben 10 százalékkal emelik a gyermekjóléti munkára jutó forrásokat, a létrejövő központokat pedig egyszeri, 400 millió forintos támogatással fejlesztik.

Czibere Károly hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem területén tovább erősítik a nevelőszülői hálózatot. Teljesülni fog az a terv, hogy év végére a 6 évnél fiatalabb gyermekek mindegyike a gyermekotthonokból nevelőszülőkhöz kerüljön, jelenleg mintegy 90 százalékuk már most nevelőszülőknél van - mondta, hozzátéve: a jövő év végére a 12 év alattiak is 100 százalékban nevelőszülőknél lesznek.

Kisgyermek

Kiemelte, hogy a nagy gyermekvédelmi intézményeket "le kívánják bontani", az uniós tervezési ciklus végére már nem lesznek ilyen intézmények az országban.

Az államtitkár közölte, hogy a gyermekétkeztetés területén a kormány szándékai szerint az év minden napján napi egyszeri meleg ételt kapnak a gyermekek. Jelenleg a 360 ezer bölcsődés és óvodás korú gyerek közül 318 ezer étkezik ingyen, a következő lépés pedig a szünidei étkeztetés megteremtése lesz: a szülők kérelme esetén az önkormányzatok kötelesek lesznek étkezést biztosítani a rászoruló gyerekeknek valamennyi iskolai szünetben - fűzte hozzá.

Brájer Éva (Fidesz), Székesfehérvár alpolgármestere köszöntőjében kiemelte: egyre nehezebb a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó embereket arra kérni, hogy hivatásuk szerint minél teljesebb szolgáltatást nyújtsanak a rászorulóknak. Ennek okaként az alacsony jövedelmet jelölte meg, és arra kérte a kormányt, hogy a szakembereket méltó javadalmazásban részesítse.

Czibere Károly erre reagálva közölte: a kormány élénken foglalkozik a kérdéssel, és az elvi megbecsülés mellett anyagit is kíván adni. Emlékeztetett arra, hogy a szférában dolgozók 2014-ben bérpótlékot, az idén pedig bérkiegészítést kaptak a bértáblán felül.

Elmondta, a kormány a szerdai ülésén tárgyal a bérkiegészítés 2016-ra vonatkozó folytatásáról, amely 28 milliárd forint többletbért jelent a közalkalmazotti bértáblára vetítve. Megemlítette, hogy a bölcsődei dolgozókat hamarosan a pedagógus-életpályamodell szerint javadalmazzák, továbbá dolgoznak azon, hogy a gyermekvédelem területén is életpályamodellt vezessenek be, ez várhatóan jövő tavasszal a kormány elé fog kerülni.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére